Dobrev Klára: 1700 magyar dolgozót dobnak ki a Vasműből – a baloldal nem hagyná őket cserben

Dobrev Klára sajtótájékoztatón beszél a szexuális erőszak elleni törvénymódosításról.
Túl korán halt meg: a babaváró igazságtalanságának újabb áldozata.

Dobrev Klára szerint a Dunai Vasmű 1700 dolgozójának elbocsátása nemcsak szociális tragédia, hanem politikai szégyen is. A Demokratikus Koalíció elnöke mai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: egy baloldali kormány nem hagyná, hogy ekkora tömeg veszítse el a megélhetését.

A politikus emlékeztetett: a Vasmű korábban jelentős állami támogatásban részesült. Most viszont, amikor a munkahelyek védelme lenne a legfontosabb, az Orbán-kormány hallgat. Szerinte a kormány gyávasága a nagyvállalatokkal szemben árulkodó.

Kiemelte, hogy a parajdi sóbánya katasztrófája után a kormány gyorsan lépett, és segítette a bajba jutott határon túli magyarokat. Ez szerinte helyes döntés volt, de elfogadhatatlan, hogy a magyarországi dolgozók nem kapnak hasonló figyelmet.

„Az állam feladata nem a multik, hanem az emberek védelme” – hangsúlyozta Dobrev. Szerinte a kormány kötelessége lenne leállítani az elbocsátásokat, és biztosítani a 1700 munkavállaló és családjaik megélhetését.

Dobrev Klára hozzátette: mindez csak egy baloldali kormányváltással lehetséges. A DK célja, hogy 2026-ban a több mint félmillió baloldali szavazót elvigye az urnákhoz, mert csak így lehet valódi változást elérni.

loading...