Kommentháborúban csattant Magyar Péter és a DK, amiért csak Molnár Csabáék szavaztak Orbán ellen

Molnár Csaba és Magyar Péter.
fotó: ellenszel.hu

Ahogy azt az Ellenszél is megírta, az Európai Parlament jogállamisági jelentéséről szóló szavazáson csak a Demokratikus Koalíció képviselői álltak ki nyíltan az Orbán-rendszer kritikája mellett. A jelentés bírálta a magyar demokrácia helyzetét, külön kiemelve a kormány rendszerszintű visszaéléseit.

Molnár Csaba EP-képviselő a közösségi médiában is beszámolt a szavazásról. Mint írta, „csak a DK képviselői nyomták meg az igen gombot”, ezzel is jelezve, hogy az Orbán-rezsim elítélését tartják a helyes útnak. A Fidesz és a Mi Hazánk nemmel szavazott, a Tisza Párt képviselői pedig távolmaradtak. A hivatalos szavazás eredményét bárki megtekintheti ezen a linken, tehát hiába akarná azt letagadni a Tisza, Dr. Molnár Csaba azt is mellékelte a posztjához.

Magyar Péter egyetlen reakciója mindössze három nevető emoji volt.

Kommentháborúban csattant a DK és Magyar Péter.

Ezt sokan komolytalanságnak, sőt lenézésnek értékelték. Az egyik kommentelő így fogalmazott:
Érdemi válasz helyett a 3 emoji nagyon komoly államférfiúi mentalitást jelez.

Egy másik hozzászólás egyenesen így szólt:
Mi ezen a nevetséges?

Arató Gergely, a DK politikusa is belépett a vitába:
Összesen ennyit tud mondani Magyarország szabadságáról a választóinak?

Egy újabb hozzászóló így zárta a sort:
Fiatal pénzéhes Orbán ez a véleményük rólad. Sajnálom, nem veszed észre, bizalmuk csökken.

Molnár Csaba a közösségi oldalán azt írta:

„Véget ért a vita az Európai Parlamentben a gyülekezési szabadság orbáni korlátozásáról, a Budapest Pride betiltásáról. A vitában részt vettek a DK, a Fidesz és a Mi Hazánk EP-képviselői. Viszont a Tisza részéről senki sem jelentkezett felszólalásra. Így a DK volt az egyetlen magyar párt, amely megvédte a magyarok gyülekezéshez való jogát és kiállt a Pride mellett. A fideszesek és a mi hazánkosok a magyarok helyett Orbánt védték, a Tisza pedig megint néma marad, amikor a magyar emberek jogai mellett kellett volna kiállni.”

Miközben a DK egyre nyíltabban vállalja a konfrontációt Orbánnal, a Tisza Párt képviselőinek passzivitása és Magyar Péter reakciója állandó kritikákat szül a választók körében, ahogy ez a kommentháború kitöréséből is látszik.

loading...