
Példátlan jelenet zajlott le a Fővárosi Közgyűlésben: a Fidesz ukrán lobogós pólókat osztogatott a Tisza Párt képviselőinek, akik közül többen földre dobták azokat.
A Demokratikus Koalíció részéről Keszthelyi Dorottya felszólalásában figyelmeztetett: „a közgyűlés politikai csatatérré változott, de ez nem lehet így. Budapest nem lehet kísérleti terep egy kampányhoz. Most felelősséget kell vállalni.”
Hasonlóan kemény szavakat használt a DK másik képviselője, Déri Tibor is: „Ez a politikai cirkusz a baloldali hangok elnémításáról szól. Nem lehet elfogadni, hogy elhallgattassanak minket az orosz propaganda jegyében.”
Szaniszló Sándor az ukrán háborúval kapcsolatban elmondta: „Ukrajna a saját országát védi, egy jogos honvédő háborúban vesz részt, és a baloldali képviselők ezt nem szégyellik felvállalni, szemben a jobboldali pártokkal. „Aki úgy beszél békéről, hogy közben támogatja az agresszort, az nem veszi figyelembe, hogy néhány hónap vagy év múlva mi is próbálkozhatunk védeni a határainkat, csak nem lesz már kivel szövetségben” – zárta hozzászólását a DK frakcióvezetője.
Baranyi Krisztina, a Kétfarkú Kutya Párt frakcióvezetője egyenesen kijelentette: „Az egyik eldobja az Ukrajnával szolidaritást mutató pólót, a másik papírmasé figurát hoz be. Ez Budapest? A két legnagyobb frakciót, a Fideszt és a Tiszát sem érdekli a város sorsa.”
A főpolgármester, Karácsony Gergely is megszólalt: „Megértem, ha a Tisza nem akar provokáltatni, de amit tettek, az szégyen. Egy háború sújtotta nemzet zászlaját dobták a földre.” Karácsony felé is repítettek egy pólót a tiszások, íme, nyíllal jelöltük a repülő ruhadarabot.

A pólódobálás túlmutat egy látványos akción. Jelzi, mennyire eldurvult a közbeszéd, és hogy a valódi problémák – mint a főváros finanszírozása vagy a BKV válsága – háttérbe szorulnak a pártpolitikai színjátékban. Ennek a generálói pedig a jobboldali pártok, a fideszes és tiszás képviselők, akik jelenleg mit sem törődnek Budapest sorsával a cirkusz közben.
Rónai Sándor, a DK országgyűlési képviselője is megszólalt a botrányos jelenetet követően:
Ne állj meg itt! Olvass tovább, hogy tájékozott maradj erre a linkre kattintva.