
A következő tartalom fizetett együttműködés keretében jelenik meg. A cikk nem minősül szerkesztőségi tartalomnak.
Ez az írás hiába szól választásról, most nem a politikai megközelítés kapja a főszerepet, hanem azok a hulladékgyűjtő edények, amelyek az építkezések kulcsát jelentik, hiszen általuk lesz rendezett a terület.
A
recygo konténerek árai igen kedvezőek, itt a minőség és a megbízhatóság kéz a kézben jár. Tarts velünk, és megmutatjuk, mire lehet számítani a konténerek háza táján.
Természetesen több aspektusból is meg lehet közelíteni a témát, de ez a cikk most a méretek körül fog forogni. Ennek megfelelően a kicsitől haladunk az igazi nagy ágyúkig, ami alapján sokkal könnyebb lesz kiválasztani azt a méretet, ami szükséges.
Apró segítség minden kicsi projekthez: 3-5 köbméteres konténerek
A legapróbb segítség is sokat számít, ha szemétről van szó, hiszen a mai világban nagy figyelmet kap a téma, és egyre kritikusabb a helyzet ezen a téren. Ennek megfelelően a mindennapi munka, ami például egy építkezésen vagy felújítás alkalmával folyik, hulladékkal és törmelékkel jár együtt.
A szakszerű tárolás, szállítás és kezelés viszont egyrészt jogszabályi kötelezettség, másrészt pedig sokkal rendezettebb munkakörnyezetet biztosíthat. Ez a méret, ami a 3-5 köbméteres űrtartalmat jelenti, elegendő lehet egy kisebb lakásfelújítás, kertészkedés vagy akár a garázs takarítása során.
A kompakt méretnek köszönhetően kis helyen is elfér, így nem lesz szükség tereprendezésre. Persze ettől függetlenül gondolni kell arra, hogy legyen elég hely, és a megközelítése se ütközzön akadályba, ezért előre érdemes ezt is megtervezni amellett, hogy milyen típusú hulladék keletkezik majd.
Ami nem túl kicsi, de nem is olyan nagy: 6-8 köbméteres konténerek
Egy mérettel feljebb lépve találkozhatunk azokkal a konténerekkel, amelyek a maguk 6-8 köbméteres befogadó képességükkel tudnak gondoskodni például a tetőcsere gördülékenységéről.
Emellett akkor is jó választás lehet ez a nagyság, ha egy nagyobb garázst vagy raktárat kell kitakarítani. Még a kisebb építési projektek során is szóba kerülhet ez a méret, mert nagyobb kapacitással rendelkezik, és könnyen kezelhető is a gyűjtőedény.
A szabályok nagyjából azonosak, mert gondoskodni kell a helyéről, ahogy arról is, hogy adott esetben beszerezzük a szükséges engedélyeket, ha éppen közterületen van csak hely számára.
Az igazán nagy királyok: 10-20 köbméteres konténerek
Van, hogy olyan megoldásokra van szükség, ami a projekt nagyságának megfelelő alternatívákkal támogatja a biztonságos munkavégzést és a rendezett munkaterületet. Ilyenek lehetnek például a nagy építkezések vagy a bontási folyamatok, amikhez nem elegendő a kicsi konténer.
Ilyen esetben kerülhet előtérbe a 10-20 köbméretes nagy ágyú, ami maximális kapacitást jelent, de ugyanakkor alkalmas arra is, hogy a tervezhető szállítások számát csökkenteni lehessen. Ez a változat viszont igényli azt, hogy gondosan legyen előkészítve a helye az edénynek, de a recygo csapatánál mindegyiket meg lehet rendelni gond nélkül.