
Én most nem tudom melyik a fontosabb. Magyarország legnagyobb támogatottsággal bíró politikai ereje vagy valamelyik sajtóorgánum. Lehet, hogy mind a kettő nem annyira fontos. De ha már annyiszor bezártak volna sajtótermékeket, mint ahányszor megijedtek, és nem tudom, erről szóltak a headline-ok hetekig, akkor már nagyon nagy bajban lennénk – mondta Magyar Péter szerdán Bolgár György műsorában a Klubrádión. A műsorvezető arról kérdezte a Tisza Párt elnökét, hogy mi a véleménye a Fidesz által „tavaszi nagytakarításnak” is nevezett törvényjavaslatról, amely többek között súlyos pénzbüntetéssel és betiltással fenyegeti azokat a pártokat, civil szervezeteket és sajtótermékeket, amelyek egy homályos jogi értelmezés alapján külföldről „pénzt kapnak”.
Tehát akár egyetlen euró, például magyar kettős állampolgártól érkező támogatás elég ok lehet arra, hogy a Lánczi Tamás vezette Szuverenitásvédelmi Hivatal „feketlistára” tegyen egy független hírportált, azután pedig az Orbán-kormány megbüntesse vagy betiltsa azt.
Ez a törvény lényegében felszámolná a sajtószabadságot Magyarországon, hiszen a független sajtónak folyamatos fenyegetettségben kellene működnie, akárcsak a putyini Oroszországban. Nem véletlenül kongatja a vészharangot az összes független újság, hírportál és Youtube-csatorna – a Telextől a HVG-n át a Partizánig -, amelyek óriási szerepet játszottak Magyar Péter és a Tisza Párt népszerűségének felemelésében.
Az interjú
Ennek ellenére mit csinál Magyar Péter? Elmegy zarándoklatra a híveivel Nagyváradra, majd ad egy telefonos interjút a Klubrádiónak, ahol többek között ezt mondja (a beszélgetés ezen részét változtatás nélkül közöljük, a teljes beszélgetés itt meghallgatható):
Bolgár György: (…) előjöttek éjszaka egy olyan törvényjavaslattal, amellyel részben elvonták, de legalább is el akarták vonni a figyelmet Önről meg az egymillió lépésétől, azokról, akik Önnel tartanak, az egész menet céljától, és nyilvánvalóan meg is akarták fenyegetni, hogy na, figyelj Magyar Péter, ha egy lejt vagy egy eurót elfogadsz valami külfölditől, akkor neked is véged. Hogy értékeli ezt az egészet?
Magyar Péter: Részben sikerrel jártak, mert a magát függetlennek mondó sajtó erre ráugrik, meg élőben közvetít, meg élő adásokat ad, meg nem tudom miket csinál. Számomra ez teljesen érthetetlen, vagyis hát nem érthetetlen, mert összenő, ami összetartozik.
Bolgár: Nem, hát azért érti Ön, hogy joggal fél a független média, nem?
Magyar Péter: Ez egy újabb lépés a putyini úton, ezt mindenki tudja, de ez inkább megint a balhé. Én nem mondom azt, hogy ez gumicsont, egy pillanatig se. De ez megint arról szól, hogy uraljuk a kommunikációs teret. Hogy mondjunk nagy dolgokat. Ugyanaz, mint a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívása, majd 50 évre titkosítás. Semmit nem mondanak, de beszélnek. Szerintem valamirevaló sajtó ezzel nem foglalkozik, mert nyilvánvaló hazugságokkal, nyilvánvaló ferdítésekkel, nulla bizonyítékkal, ha én újságíró vagyok, nem hozok le dolgokat. Mert akkor nyilvánvaló, hogy el akarják terelni a figyelmed, és azt akarják, hogy róluk legyen szó. Mégis lehozza mindenki, mégis ráugrik mindenki erre, hát nem tudok mit csinálni, mi jól érezzük magunkat, rengetegen vagyunk. (…) Nyilván mindenki teszi a feladatát, ez a hatalmi gépezet, nem tudom, a Karmelita, hatalmi központ nyilván próbálja elterelni a figyelmet mindennel a valóságról. Jelzem, nem fog sikerülni, az emberek már immunissá váltak. Még akkor sem, ha az egyébként független média, vagy a magát függetlennek tartó média ehhez asszisztál.
Bolgár György: De hát a független média, én nem mondom, hogy függetlennek tartja magát, és biztos…
Magyar Péter: Mind a kettő. Tehát van ilyen is, meg olyan is, van átmenet, van átmenet.
Bolgár György: Egyetértek. Csak ha a léte kezd veszélyben forogni, mert gyakorlatilag bármilyen alaptalan váddal és ürüggyel meg lehet őket fogni, be lehet őket záratni, úgy lehet megbüntetni őket, hogy soha nem térnek magukhoz. És ez egyébként az Ön pártjára is igaz. Önt is fenyegetik.
Magyar Péter: Természetesen. Én most nem tudom melyik a fontosabb. Magyarország legnagyobb támogatottsággal bíró politikai ereje vagy valamelyik sajtóorgánum. Lehet, hogy mind a kettő nem annyira fontos. De ha már annyiszor bezártak volna sajtótermékeket, mint ahányszor megijedtek, és nem tudom, erről szóltak a headlineok hetekig, akkor már nagyon nagy bajban lennénk. (…) Ez az a független sajtó, amely Lázár János minden happeningjét, elölről-hátulról, tíz cikkben megjelentetve, külön interjúkban és címlapon hozza, minden alkalommal, akkor is ha 50-en vannak, akkor is, hogy ha 60-an, ha szidják akkor is, akkor is, ha dicsérik, minden alkalommal. Amikor a Tisza elmegy, és összegyűlik tízezer ember, arról egy szót sem szólnak. És ez szerintem áttetsző és átlátszó. Szóval, akkor most nagyon finom voltam és úri. Ezt már nem először tapasztaljuk, és nem én mondom, hanem az emberek. Akik ezeknek a sajtóorgánumoknak egyébként pénzt adnak és támogatják őket. Hogy itt valami nem stimmel. És ilyenkor jön a válasz, hogy persze, de azok úgy is kinevetik Lázár Jánost.
Bolgár György: Persze, de hát így is számolnak be róla a független média, ahogy…
Magyar Péter: (…) Egy orosházi, egy péceli ember ugyannyit ér, mint egy Kiskörúton belüli ember, akinek a tüntetéséről mindennap élőben adják, az összes sajtóorgánum az utolsó döccenést is. Hiába gyűlik össze Orosházán, Szentesen vagy Békéscsabán sokezer ember, este, mínusz két fokban, egyik sem számol be róla. Szerintem ez nincs rendjén. És amikor a magát függetlennek mondó sajtó vagy független sajtó panaszkodik, akkor ezeket is vegye számításba. Annyira legyenek szolidárisak az emberek, mint amennyire ő szolidáris az emberekkel. (…) Tehát ezek azok az újságírók, akik semmiben sem szolidárisak a saját kollégáikkal. Évek óta kitiltja a kormány bizonyos sajtóorgánumoknak a képviselőit például a Kormányinfóról. Mondhatjuk a Magyar Hangot, mondhatjuk a Gulyáságyú médiát, és még biztos van egy pár. Miért vannak bent a magukat függetlennek mondó vagy független sajtó képviselői? Miért nem mondják azt, hogy addig, amíg mindenkit nem engednek be, addig mi se megyünk?
Jobboldali médiaetika Magyar Pétertől
Nos, tehát miről is beszél Magyar Péter ezen a felvételen a Klubrádiónak? Foglaljuk össze a jobboldali médiaetika alapjait!
- Kizárólag azért akarja kivégezni a független sajtót a kormány, hogy elterelje a figyelmet Magyar Péter zarándoklatáról.
- Egyáltalán nem fontos, hogy hírportálok, újságok, civil szervezetek fognak megszűnni a törvény miatt. A Tisza Párt sikere fontosabb.
- Az emberek pénzt adnak a sajtónak, ezért elvárhatják, hogy többet tudósítsanak a Tisza Párt rendezvényeiről. Ezt várja el Magyar Péter is.
- Ne panaszkodjon a sajtó, mert ők nem szolidárisak a vidéki emberekkel.
Mi ebben az egészben a félelmetes?
Az, hogy a Tisza médiáról való elképzelései lényegében megegyeznek a Fidesz elképzeléseivel. Magyar Péter szerint a szabad média egyetlen feladata, hogy sokat tudósítson a Tisza Párt rendezvényeiről. A létezése miatt aggódó média tehát valójában csak a Tiszáról tereli el a figyelmet, akárcsak a gyülekezési jogért tüntetők Budapesten. Pedig valójában nem is fontos a független sajtó, csak a Tisza. Egy a tábor, egy a zászló, Isten áldjon minket.
Arról már nem beszél a jobboldali ellenzék vezére, Magyar Péter, hogyha a Fidesz megsemmisíti a sajtószabadságot, a gyülekezési szabadságot, akkor a következő lépés a pártok betiltása, és a 2026-os választások elhalasztása lehet. Szóval az a hivatkozás, hogy semmi se fontos, kizárólag a választások megnyerése, alapjaiban hibás.
Ha a Tisza képtelen kiállni a sajtószabadságért, mert el akarja csábítani a jobboldali szavazókat Orbán Viktortól, akkor a remélt kormányváltás sem fog bekövetkezni, mert a szabad választások utolsó feltételeit is megsemmisíti a Fidesz.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!