Dobrev Klárát választja, aki nem azonosul Magyar Péterrel

Siker a babaváró hitel ügyében: Dobrev Klára győzött.

Minden személyi változás az aktuális kihívásokhoz történő illeszkedés egy módja, nincs ez másként a Demokratikus Koalíció esetében sem – reagált Böcskei Balázs, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója a Népszavának a DK-ban történtekre, Gyurcsány Ferenc pártelnök lemondására.

Ami kevéssé valószínű, az a DK dezintegrációja Böcske Balázs szerint, aki hangsúlyozta: a DK legsikeresebb időszaka Dobrev Klára politikai aktivitásához kapcsolódik. Elég csak az 2019-es EP-választásra, a miniszterelnök-jelölti első fordulós győzelemre, akár a 2022-2024 közötti, Dobrev által fémjelzett kormányzóképesség „komolyan vehetőségének megjelenítésére” gondolni.

A DK politikai közössége és potenciális szavazói el fogják fogadni Dobrev Klárát – állította. Azok a kormányt váltani akaró, értékvállalásaikban határozottan baloldali, liberális vagy zöld szavazók, akik nem tudnak Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével azonosulni, kaphatnak egy lehetőséget, hogy úgy szavazzanak, hogy azzal a kormányváltásra és egy plurális Magyarországra is voksolnak.

Böcskei Balázs hozzátette: ma egy jelentős és mérhető sokaság az, amely – bár kormányt akar váltani – távolságtartással van Magyar Péterrel kapcsolatban. Ennek oka lehet annak politikai stílusától kezdve egészen az Orbán-kompatibilis jobboldali gondolkodásáig.

Ezeknek a szavazóknak a kormányváltó táborba csatornázása lehet célja Dobrevnek. Annak a Magyarországnak a gondolata, hogy a parlamentben csak a különböző orbáni árnyalatú jobboldalnak legyen képviselete, Böcskei Balázs szerint nem tud lenni alternatívája lenni annak a világnak, amelyet ma már milliók akarnak leváltani, és melynek logikája a kizárólagosság és a „csak a jobboldal” törvénye.

Mint ismert, Dobrev Klára vasárnapi sajtótájékoztatójának egyik fontos üzenete az volt: Gyurcsány Ferenc visszavonult, de a gyurcsányozás is vele együtt véget érhetne. Dobrev szerint, ha a politikai ellenfelek mégis folytatják a személyeskedést, az azt bizonyítja, hogy nem egységet akarnak, hanem tovább mélyíteni a társadalmi árkokat. Ehelyett azt javasolja: ideje túllépni a „táborok langymelegén”, és végre az emberekkel, az ő problémáikkal foglalkozni.

További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...