Szégyen a Parlamentben: A Fidesz nemet mondott az egyedülálló apákra

Kálmán Olga videója kiborítja a fideszeseket - Lázár János nagy bajt okozott a Fidesznek?

Ma bebizonyosodott a nagy szemfényvesztés, hogy a Fidesz csak szavakban nagy család- és gyermekvédő. A fideszes képviselők ugyanis a Parlament ülésén leszavazták a Demokratikus Koalíció javaslatát, amely biztosította volna a gyermeküket egyedül nevelő édesapák személyi jövedelemadó-mentességét – jelentette be Kálmán Olga online sajtótájékoztatóján, kedden délután.

A DK szerint gyermek és gyermek között nem lehet különbséget tenni, teljesen mindegy, hogy van testvére vagy nincs, édesanya vagy édesapa neveli, hiszen ha a gyermek a fontos, az ő életének, körülményeinek jobbá tétele, mint ahogyan azt a Fidesz képviselői szokták mondani, akkor miért teszünk különbséget család és család között? – tette fel a kérdést a DK képviselője, hozzátéve: a 3 évvel ezelőtti, legutóbbi népszámlálás szerint 64 ezer családban az édesapa egyedül neveli a gyermeket vagy gyermekeket, a számuk pedig évről évre nő.

„Ez azt jelenti, hogy az egyszülős családok közül minden ötödik olyan család, ahol az édesapa neveli a gyermekeket. Ez a család nem család, ez a gyermek nem gyermek? Ezek szerint a Fidesz így gondolja, hiszen ma leszavazták a Demokratikus Koalíció javaslatát. Ennyit ér nekik a család, ennyit ér nekik a gyermek” – zárta sajtótájékoztatóját a DK országgyűlési képviselője.

Ne állj meg itt! Olvasd tovább portálunkat, hogy tájékozott maradj erre a linkre kattintva. Kövess minket a Facebookon is!

loading...