A szocializmus évtizedei Magyarországon nemcsak a politikát, hanem a mindennapokat is gyökeresen megváltoztatták. Az akkori lakásokban minden bútor mára szinte hírhedtté vált a rikító, sokak szerint ocsmány színei miatt. Piros, olajzöld, mustársárga, narancs – ezek uralták a nappalikat és a konyhákat.
De miért lett ennyire ocsmány minden bútor? Hova tűnt az ízlés?
Elsősorban az anyaghiány kényszere miatt alakult így. A szocialista ipar nem a szépségre vagy az egyéni igényekre törekedett. A cél az volt, hogy minél olcsóbb, gyorsabban előállítható termékek készüljenek, bármilyen alapanyagból is. Ami épp elérhető volt, abból készült a bútor, függetlenül attól, hogy mennyire volt esztétikus.
Másodsorban a nyugati trendek torz másolása okozta a színkavalkádot. A hatvanas évek végén, hetvenes évek elején a Nyugatot elárasztotta a pop-art és a színes, merész lakberendezés. Magyarországon is megpróbálták ezt lekövetni, de a technológiai és anyagbeli hiányosságok miatt ez gyakran félresikerült.
A harmadik fontos szempont a szocialista ideológia volt. A rendszer ellenezte a hivalkodást, így a luxust jelentő elegáns bútorok helyett az egyszerű, harsány színű, de mégis „egyenlő” darabokat támogatták.
Az élénk színek praktikus célt is szolgáltak. Egy piros vagy sötétzöld kárpit jobban bírta a mindennapi használatot, kevésbé látszottak rajta a foltok és kopások. Az így készült bútorok évtizedekig kitartottak a családok otthonaiban.
A szocialista lakáskultúra máig hatással van a magyar otthonokra. A mai retrohullám sok fiatal számára újra vonzóvá teszi ezeket a furcsa színeket. De az idősebbek többsége máig rossz emlékként tekint ezekre az egykor elterjedt, rikító darabokra.
A bútorok színe tehát nem pusztán ízlés kérdése volt, hanem egy politikai, gazdasági és társadalmi kényszer eredménye. Egy korszak, amely az otthonaink falai közé is beférkőzött.
Ne állj meg itt! Olvass tovább, hogy tájékozott maradj erre a linkre kattintva. Kövess minket a Facebookon is!