Kereszténység politikai szemüvegen át – gondolatok Gyurcsány Ferenctől.
A keresztény értékek – szeretet, alázat, befogadás – évszázadok óta az európai civilizáció erkölcsi tartópillérei. De mit jelent ma kereszténynek lenni a közéletben? Mit ér a hit, ha politikai eszközzé válik? Gyurcsány Ferenc írásában nem teológiai fejtegetésre vállalkozik, hanem emberi és társadalmi kérdéseket vet fel. A történelmi példákon és Pál apostol tanításain keresztül szembesít minket azzal, hogyan torzulhat el a kereszténység üzenete a mai magyar politikai térben – kormányoldalon és ellenzékben egyaránt.
Gondolatai provokatívak, de éppen ezért érdemes rájuk odafigyelni. Mert a valódi kérdés nem az, hogy ki milyen pártban ül, hanem az:
hogyan bánunk egymással, és mennyit őrzünk még abból a hitből, amely a legkisebbek felemelésére, nem pedig megbélyegzésére épült.
A DK elnökének írása:
„Keresztény(?) kormány és keresztény(?) ellenzékiek
Évek óta egyre többet forgatom a Bibliát, meg mindenfajta könyvet, amelyek a zsidó-keresztény hitről, annak mibenlétéről szólnak. Nem azért, mert az Istent szeretném jobban megismerni – nem hiszek a teremtő Istenben, ezzel szemben tisztelem a teremtett Istent –, hanem mert az Embert szeretném jobban érteni.
Politikusként teszek egy hosszabb megjegyzést.
Jézus korában tucatnyi zsidó vallási irányzat létezett. Olyanok, mint a farizeusok, a szadduceusok, az esszénusok, a zelóták vagy például a korabeli zsidóság peremén élő szamaritánusok. Hogy történt, hogy Jézus és követői nem a zsidó szekták számát gyarapították, hanem végül egy világegyház alapítóivá váltak.
Nem teológiáról beszélek – mindjárt meglátják.
Meglehetősen világos, hogy az ismert bibliai értelmezéseken túl („Te Péter vagy, és erre a sziklára építem egyházamat…”), valójában Pál apostol teremtette meg az egyházzá válás hitbéli és közösségi feltételeit. Az ő hittérítő munkája alapozta meg az egyetemességre igényt tartó katolikus egyházat.
Mert?
Mert Pál – ha kellett, akkor a többi apostollal is csúnyán, indulatosan vitatkozva – azt képviselte, hogy ki kell nyitni a Jézushoz, azaz az Istenhez vezető utat. Nem szabad megengedni, hogy a Tóra előírásai útját állják annak, hogy mások is, nem zsidók is kövessék a Felkentet, a Messiást.
Pál kinyitotta Jézus zsidó közösségét. Megértővé, befogadóvá tette.
Na, akkor megérkeztünk.
A mifelénk magukat kereszténynek mondó emberek – politikusok és nem politikusok egy része (nagy része?) – mintha nem így gondolkodna. Nem kinyitni akarják a megértés ajtaját, hanem rácsapni a másikra.
Pál a közvetlenül Mózesnek adott isteni parancs betartását – például azt, hogy a férfiakat körül kell metélni – is feláldozhatónak tartotta annak érdekében, hogy mind többen eltaláljanak az Úrhoz, az egyetlenhez, a zsidók Istenéhez.
Ugye értik?
Pál átlépett az isteni törvényen, hogy befogadjon, hogy egyesítsen.
És akkor mit tesznek a mi állítólag keresztény politikusaink és követőik?
A szeretet szaván értekeznek?
Az el- és befogadás hangján szólnak?
Nem.
Itt, kérem szépen, poloskák és kullancsok vannak.
Itt mindenki hazaáruló, aki nem követi az ő éppen aktuális álláspontjukat.
Csak hogy ezen a ponton aktuális legyek: három éve még harsányan követelték Ukrajna EU-tagságát, aki meg most is ezt mondja, az szerintük Brüsszel zsoldosa.
Tavaly még rendben volt a Pride, most bűn.
A „kormánykeresztény” gőgös, alázat és irgalom híján van: nem lehajol és felemel, hanem eltapos. Nem a megértés, hanem a nyers erő nyelvén beszél. Diktál, fenyeget, büntet, megaláz.
Az „ellenzéki keresztény” nem téged, hanem leginkább magát szereti. Nem adni, hanem kapni akar. Saulus volt – és az is maradt. Nem megért, hanem kioktat, követel, eltaszít.
Jézus magához engedte a kitaszítottakat, ezek a mostani, állítólagos keresztények – mindegy, hogy politikai értelemben melyik oldalon állnak –, meg löknek rajtuk még egyet. Megvetnek mindenkit, aki nem éppen az aktuális ők.
A bezárkózás, a mások megbélyegzése, a harci csapattá szerveződés nem keresztényi magatartás. Ellenkezik Jézus szeretethitével. Nem érti, hogy Pál azzal tette naggyá Jézus követőinek táborát, hogy kinyitotta azt, ami korábban zárt volt.
Kevés dolog tehetett rosszabbat a magyarországi kereszténységnek, mint hogy belebújt ennek az erkölcstelen, hazug politikának a bugyrába. De ez legyen az ő bajuk. Majd elszámolnak lelkiismeretükkel – meg Istenükkel.
Nekem más a bajom.
Nem hívő emberként csodálom azt az iszonyatos erőfeszítést, amit a kereszténység tett, hogy megtalálja az Istenhez – azaz a jóhoz, az igazsághoz, a fényhez – vezető utat. Ez egy drámai, sok szépséggel és – mi tagadás – nem kevés gyalázattal is kövezett út.
Ezek a mostani politikai keresztények csak mocskot hordanak erre az útra.”
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!