Jó, ha ismered az ellenfeledet!

A következő tartalom fizetett együttműködés keretében jelenik meg. A cikk nem minősül szerkesztőségi tartalomnak.

Úgy, ahogy a politika világában is léteznek kis- és nagyhalak, úgy a horgászat világában is pontosan ez a helyzet. Sőt, a politikai csatározások során rendkívül fontos az is, hogy minél inkább ismerd az ellenfeledet, legyél tisztában a gyenge pontjaival, hogy le tudd győzni, úgy a horgászatban sem más a helyzet.

 

Ahhoz, hogy ki tudd fogni az általad megálmodott halat, ismerned kell a főbb tulajdonságait, hiszen aszerint határozod meg a horgászati módszert, illetve a
Jadabo webshopjából csalit és etetőanyagot is eszerint fogsz majd választani. Éppen ezért úgy határoztunk, hogy mai cikkünkben az öt legnépszerűbb magyarországi halfajtát vesszük górcső alá.

 

Melyik a TOP5 halfajta idehaza?

 

Mutatjuk is, hogy melyik az öt legnépszerűbb halfajta, érdemes első körre közülük választani célt, hiszen így rengeteg sorstárssal fogsz tudni eszmét cserélni.

 

  • Ponty: a legnépszerűbb halfajta idehaza, amelyet többféle módszerrel is ki lehet fogni. Békés hal, súlya nagy tartományban mozog.
  • Amur: betelepített hal, amelyet fenekezéssel lehet horgászni. Súlya szinte megegyezik a pontyéval, a melegebb, sűrű vízinyövényzetű állóvizeket kedveli.
  • Süllő: nemes halfajta, melynek húsa az összes közül a legízletesebb. Többféle módszerrel fogható, ragadozó volta miatt éjjel aktív.
  • Dévérkeszeg: a kifogáshoz fel kell csalogatni a víz felsőbb rétegeibe, amelyhez speciális csalikra lesz szükséged.
  • Harcsa: hatalmas méretű halról beszélünk, így nagyon erős felszerelésre van szükség hozzá. Éjszaka aktív, így ezt mindenképp figyelembe kell venni a siker érdekében.

 

A fentiek közül egészen biztosan fogsz tudni választani, hiszen nem ritkaságokról beszélünk, és jó eséllyel a lakóhelyedhez közel is találsz majd ideális horgászhelyet!

 

Mindent a hal fajtájához igazíts!

 

Ahhoz, hogy valóban sikerre tudd vinni ezt az időtöltést, és ne kelljen minden áldott alkalommal üres szákkal hazatérned, jó, ha előre meghatározod, hogy milyen halat szeretnél kifogni.

 

Ha ugyanis ez megvan, akkor ehhez fogod tudni hozzáigazítani a horgászat módszerét, valamint ehhez mérten vásárolhatod meg a szükséges horgászfelszereléseket a Jadabo webshopjából.

 

Bár a horgászat maga egy nagyon békés tevékenység, amelyet általában csend és nyugalom övez, azért számtalan esetben volt már példa arra, hogy egy-egy horgász dühös politikusokat megszégyenítő beszédet intézett a tóban úszkáló halakhoz, akik sehogy sem akartak a horgára akadni. Hogy veled ilyen ne történhessen meg, légy minél felkészültebb!

 

A türelem halat terem

 

Ahogy már az imént említettük, a horgászat nagyfokú türelmet is igényel – túl a különleges eszközigényen. Így aztán jó, ha időben felkészítjük magunkat a kezdeti nehézségekre, sikertelenségekre, valamint arra is, hogy sokszor hosszú órák telnek el addig, mire egy hangyányi sikert megízlelhetünk.

 

Ha azonban tudatosak és felkészültek vagyunk, sokkal élvezetesebbé válik majd ez az amúgy nagyszerű és pihentető tevékenység.



loading...