Újabb házkutatások Călin Georgescu ügyében

Kitört a káosz: Oroszbarát jelöltet tiltottak el a választásoktól

Újabb házkutatások Călin Georgescu ügyében.

Szerdán újabb házkutatásokat tartottak a Călin Georgescu ellen folyó bűnvádi eljárásban, amely illegális kampányfinanszírozás és az alkotmányos rend megdöntésére való felbujtás gyanújával indult – közölte az Agerpres hírügynökség.

A legfőbb ügyészség négy helyszínen – két magánszemélynél és két cég székhelyén – rendelt el házkutatást Arges és Valcea megyében. Az érintett vállalatok Georgescu kampányához biztosították a járműveket.

A politikus ellen már egy hete folyik nyomozás, és a vádak között szerepel a fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő szervezetek népszerűsítése is. Az ügy súlyát mutatja, hogy 18 gyanúsítottat, köztük Georgescu zsoldosokból álló testőrségének tagjait letartóztatták vagy házi őrizetbe helyezték. Őket diverziókeltéssel gyanúsítják.

Az eljárás egyik kulcseleme, hogy Georgescu hivatalosan azt állította, kampányára semmit sem költött, és kizárólag önkéntesek segítették. Az ügyészek szerint azonban a valóságban jelentős összegek áramlottak a kampányba, többek között a TikTokon keresztül.

A szerdai házkutatások épp ezzel a vádponttal kapcsolatosak. A politikust 60 napos hatósági felügyelet alá helyezték, de fellebbezett a döntés ellen. Az ügyben a bukaresti első kerületi bíróság csütörtökön hozhat ítéletet.

Győztesből vádlott – drámai fordulat

A romániai elnökválasztás első fordulóját november 24-én tartották, és meglepetésre Georgescu szerezte a legtöbb szavazatot. A román alkotmánybíróság azonban három héttel később megsemmisítette az eredményt, és teljesen új választási folyamatot rendelt el.

A kampány finanszírozásával kapcsolatos botrány decemberben éleződött ki, amikor a hatóságok házkutatást tartottak Bogdan Peșchirnél, aki egymillió eurót költött Georgescu kampányára. A politikust február 26-án előállították, majd bírósági felügyelet alá helyezték. Az ügy tovább gyűrűzik, és akár még nagyobb politikai vihart is kavarhat.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...