
A végrehajtás és a követeléskezelés az egyik legsúlyosabb társadalmi probléma Magyarországon – mondta Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció politikusa sajtótájékoztatóján, amelyen a végrehajtás rendszerének államosítása mellett érvelt.
„Több százezer ember van kiszolgáltatva a bankoknak, végrehajtóknak és követeléskezelőknek, akik sokszor olyan szerződéseket kötnek, amelyek minden kockázatot az adósra hárítanak. „Egy kis tartozás is sokszorosára nőhet, és utána viszik egy élet munkájával megszerzett vagyont, viszik akár a lakást, a házat is a végrehajtók.” – fogalmazott.
A DK szerint a jelenlegi rendszer a korrupció melegágya, amelyben az adósok kiszipolyozása az érdek. A politikus kiemelte: a Schadl–Völner-ügy csak a jéghegy csúcsa. Sokan egy élet munkájával megszerzett vagyonukat veszítik el, miközben tartozásaik a többszörösükre nőnek.
„A Demokratikus Koalíció azt vállalja, hogy nemcsak a végrehajtói rendszert államosítjuk, és nem csak megakadályozzuk azt, hogy a végrehajtók áron alul értékesítsék az adósoknak az ingatlanait, hanem rendbe rakjuk ezt az egész rendszert, tisztázzuk a bankok felelősségét, tisztázzuk azt, hogy a követeléskezelőkre egyáltalán szükség van-e, vagy csak egy újabb élősködő elemet jelentenek, egy újabb lépcsőt jelentenek az adósok tönkretételében, és tisztázzuk azt is, hogy hogyan kell megvédeni az emberek érdekeit ebben a folyamatban. Mert szerintünk baloldalnak lenni nem divat kérdése. Mi nem a pénzintézetek és végrehajtók, hanem a kiszolgáltatott adósok pártján állunk” – zárta sajtótájékoztatóját.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!