
Elon Musk fia zavarba ejtette Trumpot az Ovális Irodában – Az internet találgatásokba kezdett.
Elon Musk és négyéves fia, X AE A-XII, nemrég Donald Trump társaságában jártak az Ovális Irodában. Bár a találkozó Musk üzleti kijelentései miatt volt fontos, a figyelmet mégis a kisfiú lopta el – és az, amit állítólag Trumpnak mondott.
Miközben Elon Musk éppen újságírói kérdésekre válaszolt a 50 millió dolláros óvszer-bakijával kapcsolatban – amikor is a milliárdos tévesen Mozambikot említette a Közel-Kelet helyett –, fia egészen máshogyan keltett feltűnést. X AE A-XII teljes természetességgel viselkedett: hol az orrát piszkálta, hol pedig a 47. amerikai elnökkel társalgott. És hogy mit mondott? Az internet népe azóta is találgat.
A Twitteren és a TikTokon sorra jelennek meg a különböző elméletek. Egy felhasználó szerint a kisfiú azt mondta Trumpnak:
„Te nem vagy elnök, menj innen!”
– ami sokak szerint lenyűgöző egy négyévestől.
Egy másik elmélet szerint a kis X ennyit mondott: „Azt akarom, hogy fogd be a szád” – ami minden bizonnyal merész kijelentés az Egyesült Államok elnökének címezve.
A legmerészebb találgatás a TikTokon terjedt el, ahol egy videó szerint Musk fia így szólt: „Azt akarom, hogy fogd be a k****tt szádat”. Ha ez igaz, akkor biztosan egyértelművé vált volna X véleménye Trumpról, amely merőben eltérhet apja politikai álláspontjától.
Mások azonban egy kedvesebb változatot emlegetnek. Egy Twitter-felhasználó szerint a kisfiú ezt mondta: „Elnézést, pisilnem kell” – ezzel pedig a közösségi médiában sokakat megnevettetett.
A találkozó során Elon Musk egyébként a saját tévedésével kapcsolatban is megszólalt. Egy újságíró felvetette, hogy hogyan lehet bízni a kijelentéseiben, miután tévesen állította, hogy 50 millió dollár értékben küldött óvszert a Közel-Keletre, amikor valójában Mozambikról volt szó. Musk így válaszolt: „Lesznek hibák, de igyekszünk gyorsan korrigálni őket.”
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!