Mire vigyázzunk a tengerparton?

Már javában zajlik az új év, elérkezett az időszak, amikor már a nyári pihenést tervezzük, és már alig várjuk, hogy a tengerbe lógassuk a lábunkat. A jelenlegi világpolitikai helyzetben alaposan át kell gondolni, hogy hol nyaralunk, mivel népszerű turisztikai célpontok érintettek, de azért még így is bőven van miből válogatni.

 

Apró balesetek könnyedén előfordulhatnak

 

Érdemes alaposan felkészülni minden váratlan helyzetre. Ebben a legnagyobb segítséget egy minőségi, teljes körű biztosítás jelenthet, ami a Genertel Biztosító oldalán könnyedén elérhető. Ha már megvan a nyaralás pontos időpontja, tudjuk mettől meddig fogunk pihenni, akkor minél hamarabb kössük meg a szükséges utasbiztosítást is. Ne hagyjuk az utolsó pillanatra, mert könnyen elfeledkezhetünk róla, és védelem nélkül nem szabad elutazni se külföldre, se belföldre.

 

Az egyik közkedvelt célpont a magyarok számára a horvát tengerpart, de veszélyekkel természetesen mindenhol találkozhatunk. Sajnos előfordul, hogy például tengeri sünbe lépünk. Először próbáljuk eltávolítani az összes tüskét a sebből. A legjobb eszköz ehhez egy csipesz vagy kis tű. Lassan és óvatosan kell kihúzni, vigyázni kell arra, hogy ne törjenek vagy szakadjanak bele a bőrbe. Ha mindet kiszedtük, alaposan mossuk meg a sebet meleg, szappanos vízzel és kenjük le fertőtlenítőszerrel.

 

A sebet ne hagyjuk nedvesen és ne áztassuk. Ha mély vagy körülötte pirossággal, duzzanattal, fájdalommal jár, mindenképpen forduljunk orvoshoz. A szakember felírhat antibiotikumot vagy más kezelést a seb gyógyítására. Jó tudni, hogy súlyos is lehet a tengeri sün szúrása. Megelőzésképpen jobb elkerülni azokat a területeket, ahol élnek, illetve viseljünk megfelelő lábbelit. A medúzacsípés sem éppen a legkellemesebb. Minél hamarabb jussunk ki a vízből ilyen esetben, öblítsük ki a helyét tiszta, langyos vízzel. Ha erős fájdalmat, égést vagy duzzanatot tapasztalunk, forduljunk orvoshoz. A csípés helyét pedig ne dörzsöljük!

 

Vigyázzunk a hullámokkal!

 

Elsőre talán nem tűnik annyira erőteljesnek egy-egy hullám, de ha nem figyelünk eléggé, akkor könnyedén a sziklákhoz sodorhat minket az áramlat. Ebben a helyzetben próbáljuk megőrizni a nyugalmunkat és megkapaszkodni a sziklákban vagy a partközeli növényzetben. A mentőmellény nagy segítséget jelenthet, várjuk meg, amíg csillapodik kicsit a hullámzás, mielőtt próbálkozunk a part felé úszni.

 

Nem kell pánikolni, viharos időben vagy erős hullámzás esetén ne menjünk a vízbe.

 

A megelőzés a legfontosabb

 

Mindig az óvatosság és a biztonság legyen az első. Figyelmesnek kell lenni, mivel egy idegen országban mindig kicsit nehezebb helyzetben vagyunk. Nem tudjuk, hol van a legközelebbi egészségügyi hely, de elsőre azt sem tudhatjuk, hogy kihez kell fordulni segítségért baj esetén. Utazás előtt ezért se feledkezzünk meg az utasbiztosításról.



loading...