
Sulyok Tamás máris elhajtotta Magyar Pétert. Mindent a maga helyén – A köztársasági elnök válasza Magyar Péternek.
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök határozott hangvételű üzenetben válaszolt Magyar Péter politikusnak, aki ismét kritikai észrevételekkel illette az elnök munkáját. A köztársasági elnök a közösségi médiában közölte a válaszát, amelyben határozottan visszautasította a személyét és az általa ellátott feladatkört érő vádakat.
Az elnök üzenetében kifejtette, hogy Magyar Péter ismételten olyan állításokat fogalmaz meg, amelyek szerinte valós alap nélküliek. „Ön sokadjára talál meg azzal a „nóvummal”, hogy a köztársasági elnök feladata a magyar nemzet érdekének mindenkori képviselete” – írta Dr. Sulyok, majd hozzátette, hogy a róla tett „hazug állításokat” nem tartja szóra érdemesnek, azonban a közjogi rendszerrel kapcsolatos kioktatást határozottan visszautasítja.
A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy a magyar alkotmányos rend tiszteletben tartása minden politikus kötelessége. Mint fogalmazott: „A megválasztott országgyűlési képviselőkkel és az Országgyűlésbe törekvő politikusokkal szemben is alapvető követelmény, hogy tisztában legyenek az Alaptörvény által felállított demokratikus közjogi rendszer szabályaival, és azokat tiszteletben tartsák.” Ezzel együdt külön kiemelte, hogy a politikai közhangulat hergelése nem szolgálja a demokratikus rendszer stabilitását.
Az üzenet végén Dr. Sulyok Tamás arra biztatta Magyar Pétert, hogy alaposabban tanulmányozza az Alaptörvényt, mivel ez hozzájárulhat ahhoz, hogy felelős politikussá váljon. „Jóérzésű, felelős politikussá válni is segíthet” – zárta sorait az elnök.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!