
A Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatója és országgyűlési képviselője, Sebián-Petrovszki László közleményt adott ki, melyben bejelentette, hogy pártja közérdekű adatigénylést nyújt be az Orbán-kormányhoz. Céljuk, hogy nyilvánosságra hozzák a 2010 óta kötött autópálya-építési és -felújítási szerződéseket.
A politikus szerint Magyarországon régiós összehasonlításban is kirívóan magas költségekkel zajlanak az útépítések, kilométerenként akár 8-10 milliárd forintos költségekkel. Ezek az összegek nemcsak Európában, hanem világszinten is kiugróak. Sebián-Petrovszki László úgy véli, a túlárazott szerződések hátterében a fideszes milliárdosok vagyonosodása áll, akik közpénzekből gazdagodnak tovább.
A DK nem elégszik meg a közérdekű adatigényléssel: ha a kormány nem adja ki a szerződéseket, jogi lépéseket tesznek. A párt szerint a magyar állampolgároknak joguk van tudni, hova tűnnek el ezek az óriási összegek. „Nem hagyjuk, hogy az Orbán-kormány eltitkolja az elmúlt 15 év legnagyobb lopását” – hangsúlyozta a képviselő.
„Sajtóinformációk szerint a régiós országokhoz képest kimagaslóan drágán épülnek a magyar autópályák, kilométerenként akár 8-10 milliárd forintból. A közpénzből finanszírozott útépítéseken pedig a fideszes milliárdosok vagyona hízik tovább.
A Demokratikus Koalíció közérdekű adatigényléssel kéri ki az Orbán-kormánytól a 2010 óta keletkezett autópálya-építési, és felújítási szerződéseket, ennek megtagadása esetén pedig pert fog indítani. A magyar embereknek joga van megtudni, hogy mennyit loptak el tőlük a fideszes milliárdosok túlárazott szerződések segítségével, és miért épülnek ilyen pofátlanul drágán, Európában is ritkán látott összegekért a magyar autópályák. Mi, szociáldemokraták nem fogjuk hagyni, hogy az Orbán-kormány eltitkolja az elmúlt 15 év legnagyobb lopását” – zárja sorait Sebián-Petrovszki László.
Ne állj meg itt! Olvass tovább, hogy tájékozott maradj erre a linkre kattintva. Unod a politikát? Főzz valami finomat, olcsón az EllenLábassal!