
Mi köze lehet a Minecraftnak és a hitnek egymáshoz – tette fel a kérdést pénteki Facebook-videójában Gyurcsány Ferenc, aki hozzátette: a Minecraft nevű online játék a legnépszerűbb, legnagyobb példányszámban eladott játék az elmúlt majdnem 15 évben, ami több mint 120-130 millió aktív játékossal rendelkezik világszerte.
A DK elnöke szerint egy nagy virtuális „játszóteret”, lényegében egy új közösséget építenek a Minecraft világában. A „Gyurcsány-szerver” pedig soha nem látott izgalmat, érdeklődést váltott ki a tizenéves és huszonéves korosztályból.
„Soha annyian nem játszottak még Magyarországon egy nagy Minecraft szerveren, mint aminek a megszervezésére most készülünk. Egy jó közösséget hozunk létre egy olyan korosztályban, amely úgy érzi, hogy magára hagyták” – tette hozzá.
A Minecraft mellett a politika iránt is érdeklődnek a fiatalok
Gyurcsány Ferenc szerint az elmúlt egy-két hétben „sokkal-sokkal több olyan impulzus” éri őt, ami „nem a DK legaktívabb támogatói világából, korosztályából érkezik”. Sok fiatal érkezik DK-s találkozókra – legutóbb Győrbe -, valamint a Discord nevű közösségi médiafelületen már 40 ezren csatlakoztak a közösségükhöz.
„Ezek a fiúk és lányok, akik nem követik közelről a politikát, a beszélgetések során mégis pokolian értették, hogy a politika nem egyszerűen ügyek intézése, hanem egy valamiben való hit. Ők még nem vesztek el a részletekben. Még nem kizárólag az adó és a nyugdíj izgatta őket, hanem arról kérdeznek, hogy miben hiszel, mit csinálsz?” – mondta a DK elnöke.
Gyurcsány Ferenc elmondta nekik, hogy „az ő baloldalisága abban fejeződik ki, hogy kezet kell nyújtani azoknak, akik nem a kiváltságosok világában vannak”. „Hogy van itt egy egymásért viselt felelősség, hogy normálisan élj, és a normális élet nem csak azt jelenti, hogy tej, kenyér meg leves van az asztalon. Hanem amik benned vannak, vágyak, eszmények, azokhoz közelebb kerülhessél. Hogy ne legyen dráma, ha valamit akarsz az élettől (…) és akkor olyan közeget érezzél magad körül, ami ebben támogat téged” – fogalmazott.
A DK elnöke szerint „fölvillanyozta ezeket a fiúkat meg a lányokat, hogy van a politikának egy ilyenfajta hittartalma. És mi tagadás, engem meg az, hogy őket ez érdekli.
És ha már itt tartunk, akkor teljesen világos, hogy amikor azt kérdezik, hogy miért csinálom, akkor nem az a kérdés, hogy mennyi támogatóm van, hanem hogy feladja az ember a hitét vagy sem. Arra tanítjuk a gyerekeinket, hogy amit hisznek, azt képviseljék”.
„Úgyhogy megtanítottak engem valamire ezek a fiúk-lányok tegnap Győrben. Például arra, hogy merjek bátrabban beszélni a meggyőződésemről, a hitemről, az ahhoz való ragaszkodásról. Arról, hogy miért gondolom, hogy ez fontos az én hazámnak, és mit jelent ennek a hitnek a képviselete. Hogy mi ez a típusú hazafiasság. A Minecraftból eljutottunk a hazafiasságig a hitünkön keresztül, amit ezeknek a fiúknak és lányoknak köszönhetek” – közölte a DK elnöke.
Ne állj meg itt! Olvass tovább, hogy tájékozott maradj erre a linkre kattintva. Unod a politikát? Főzz valami finomat, olcsón az EllenLábassal!