Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Nyugdíjprémium elmaradása: felháborodott nyugdíjasok kérik számon Orbánt

Elkeseredett magyar család Orbánnal.
Ezért vagyunk betegek: olcsó hússal szúrja ki szemünket a kormány.

A magyar nyugdíjasok körében egyre nagyobb felháborodást kelt a nyugdíjprémium elmaradása. A kormány korábbi ígéretei ellenére idén nem kerül sor a prémium kifizetésére, mivel a GDP-növekedés nem érte el a szükséges 3,5 százalékot. A Pénzügyminisztérium előrejelzései szerint a gazdasági növekedés mindössze 2,5 százalék körül alakul, így a jogszabályi feltételek nem teljesülnek.

A döntés sok idős embert érint érzékenyen, akik a megélhetésük biztosítása érdekében számítottak a nyugdíjprémiumra. Egy 72 éves nyugdíjas, Kovács István, a Facebookon osztotta meg indulatos véleményét:

„Hova tűnt a nyugdíjprémium? Egész életemben dolgoztam, becsülettel fizettem az adókat, és mindig abban bíztam, hogy ha eljön az idő, akkor a kormány gondoskodni fog rólunk, idősekről. Erre most mit kapunk? Egy nagy semmit!

Nincs nyugdíjprémium, és még csak egy sajnálkozó üzenetet sem kapunk. Nem mintha azzal sokra mennénk. A boltban nem tudom szép szavakkal megvenni a kenyeret és a tejet! Szégyen, ami itt folyik! Váltsuk vissza a palackokat a kukából? Ezen röhögött Lázár a múltkor. Tényleg ez lesz!

Elég volt a hazugságokból és az üres ígéretekből! Nekünk, nyugdíjasoknak nem az kell, hogy minden választás előtt szép szavakkal telebeszéljék a fejünket, hanem tisztességes megélhetés, ami jár nekünk. Évekig hallgattuk, hogy minden rendben lesz, hogy vigyáznak ránk, most pedig, amikor igazán szükségünk lenne rá, elfordulnak tőlünk.

Meddig várjanak azok, akik már így is alig tudják kifizetni a számláikat? Hol van a becsület? Ébresztő!”

A nyugdíjprémium elmaradása különösen fájdalmas a magas infláció és az emelkedő megélhetési költségek közepette. Sokan attól tartanak, hogy a jövőben még nehezebb lesz a megélhetésük biztosítása, ha a kormány nem tesz lépéseket a nyugdíjak reálértékének megőrzésére.

Ne állj meg itt! Olvass tovább, hogy tájékozott maradj erre a linkre kattintva.  Unod a politikát? Főzz valami finomat, olcsón az EllenLábassal!

loading...