„Egy fillér nyugdíjemelést sem érdemelnek a magyar idősek: adják a fiataloknak!”

Idősebb nő ellenőrzi a bankszámlaegyenlegét egy téli reggelen.
A decemberi nyugdíj már hónap elején megérkezik.

Egy, a Redditen egyre több figyelmet kapó bejegyzés szerint a magyar nyugdíjasok valójában nem érdemlik meg a rendszeres nyugdíjemelést. A poszt szerzője minden bizonnyal fideszes lehet, nem mondja ki, de erre utal a beszűkült gondolkodásmódja.

Hosszan kifejti, miért látja igazságtalannak, hogy évről évre több pénzt áldoz az állam az idős generáció fenntartására, miközben a fiatalok számára egyre kilátástalanabbá válik az élet Magyarországon. Az alábbiakban a teljes bejegyzést közöljük.

Egy fillér nyugdíjemelést sem érdemelnek a magyar idősek: adják a fiataloknak!

Elnézést kérek mindenkitől, aki ezt olvassa, de végre kimondom, amit egyre többen gondolunk: miért kapnak egyáltalán nyugdíjemelést a magyar idősek? Tudom, ez talán sokak számára durván hangzik, de elnézést, ha egy kicsit is belegondolunk, nem a fiatalok lennének jogosultabbak a támogatásra?

Kezdjük azzal, hogy a jövő a miénk, a fiataloké. Mégis, mit hagytak ránk? Olyan országot, ahol a megélhetés egyre nehezebb. Az árak az egekben, a lakhatási helyzet kritikán aluli, az oktatás és az egészségügy romokban. Mégis, ki az, aki ezt az országot a mostani helyzetbe sodorta? Az idősek generációja, akik még ma is nosztalgiával gondolnak vissza a Kádár-rendszerre, arra az időszakra, amikor Magyarországot adósságba taszították.

És itt van a lényeg: ők tartották fent azt a rendszert, amit most nekünk kell helyrehozni. Kádár János eladósította az országot, a kommunista rendszer pedig örökre megbélyegezte a társadalmat. Ki volt az, aki mindezt a vállán hordta, és még ma is védelmezi? Az idősek. Ragaszkodtak a Kádár-korszak nyújtotta biztonsághoz, pedig csak azt érték el, hogy Magyarország súlyos gazdasági és társadalmi hátránnyal vágott neki a rendszerváltásnak. Most pedig elvárják, hogy az állam, azaz mi, fiatal adófizetők, dolgozzunk azért, hogy ők jobban éljenek?

Ezért gondolom, hogy minden fillér, amit az állam nyugdíjemelésre költ, igazságtalanul van elosztva.

Miért ne lehetne azt a pénzt inkább a fiatalokra fordítani? Mi vagyunk azok, akik a jövőt építjük, akik még évtizedekig fizetjük majd a jelenlegi rendszer költségeit. Az idősek élvezhették a régi világ minden előnyét – a biztos munkahelyeket, a garantált lakást, az olcsó megélhetést –, most pedig ugyanilyen kényelmet várnak el a mi pénzünkből.

Nem azt mondom, hogy ne legyen nyugdíj. A minimális megélhetés persze mindenkinek jár. De ne várják el tőlünk, hogy mi adjuk a hátteret ahhoz, hogy az életük kényelmes maradjon, miközben mi lassan lakáshoz se jutunk, és azt se tudjuk, hogyan fogunk megélni pár év múlva ebben az országban.”

A bejegyzés éles reakciókat váltott ki, egyesek egyetértésüket fejezték ki, míg mások mélyen sértve érzik magukat. Tény, hogy az idősek és a fiatalok közötti generációs feszültségek egyre inkább kiéleződnek, különösen a jelenlegi gazdasági helyzet tükrében. Mi akkor is azt mondjuk: hálával tartozunk az időseknek, és nemhogy nyugdíjemelést kellene kapniuk, de sokkal nagyobb megbecsülést is, mint amit jelenleg!

Ne állj meg itt! Olvass tovább, hogy tájékozott maradj erre a linkre kattintva.  Unod a politikát? Főzz valamit az EllenLábassal!

loading...