Vadai Ágnes: összegyűltek az aláírások, ma az alkotmánybírósághoz fordultam a katonákért

Vadai Ágnes látható a képen.

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese ma az Alkotmánybíróság elé terjesztette azt a kezdeményezést, ami megsemmisítené az Orbán-kormány rendeletét a magyar honvédek jogállásáról, és ami által újra kétharmados törvény garantálná a magyar katonák jogait. 

A DK képviselője Facebook-videóban jelentette be, hogy a demokratikus ellenzék a Momentum kivételével támogatta a kezdeményezését, így összegyűlt a kellő számú aláírás a beadványhoz, amelynek célja, hogy törvény rögzítse a katonák jogait. “Mert az, aki a hazát védi, annak biztosnak kell lennie abban, hogy egyik napról a másikra nem rúgják ki” – fogalmazott Vadai Ágnes, bízva abban, hogy az alkotmánybírók megértik: ők azért dolgozhatnak, nyaralhatnak, lehetnek a gyerekeikkel, mert vannak a magyar katonák, akik arra esküdtek fel, hogy ha kell, életük árán is megvédik a hazát, köztük őket is. “Ezért a legfontosabb az, hogy az ő jogaikat és kötelességeiket kétharmados törvényben rögzítsük” – tette hozzá a DK politikusa a videóban.

Ne állj meg itt! Olvass tovább, hogy tájékozott maradj erre a linkre kattintva.  Unod a politikát? Főzz valamit az EllenLábassal!

loading...