Ültetőkártya ötletek: a stílus sokat számít!

Egy esküvő megszervezése rengeteg apróságra kiterjed, ebből az ültetőkártyák sem maradhatnak ki. Az asztalok elrendezésében ma már alapvető kellék, hiszen nemcsak megmutatja a vendégek helyét, hanem díszít, és akár emlékként is szolgálhat a násznép számára.

A esküvői ültetőkártya összeállítása és megrendelése ma már nem jelent külön vesződséget, a Place of Cards jóvoltából sablonok segítségével vagy egyedi ötletek alapján pillanatok alatt megtervezheted a nagy nap apró kellékeit. 

Miért van rá szükség?

Régen nem volt kérdés, ki hova ül az esküvői vacsorán. A tradíciók pontosan meghatározták, ki kinek az oldalán kap helyet. Ma viszont egyre gyakoribb, hogy sok vendég először találkozik egymással, így az ültetőkártya segítséget jelent az eligazodáshoz. Ráadásul már nemcsak „helyet mutat”, hanem a többi dekorelemmel együtt díszít is. Sőt, sokszor a vendégek hazaviszik magukkal emlék gyanánt.

Kellemes társaság, jó hangulat

Az ültetőkártyák segítségével te magad alakíthatod ki az asztaltársaságokat. Ha jól ismersz mindenkit, olyan embereket ültethetsz egymás mellé, akik könnyedén szót értenek, vagy akár most ismerkedhetnek meg egymással. Ezzel elkerülheted a feszengős pillanatokat, és új barátságok, akár kapcsolatok születését is szorgalmathatod.

Ültetőkártya és köszönetajándék egyben

Manapság sok pár dönt úgy, hogy az ültetőkártyát köszönetajándékkal kombinálja. Egy apró doboz bonbonnal, mézeskaláccsal vagy egyéb édességgel tökéletes gesztus lehet. Egyedi megoldásként a pár fényképével díszített emlék is belekerülhet, ami még személyesebbé teszi ezt a kedves gesztust. Így két legyet ütsz egy csapásra: az ültetőkártya és a köszönetajándék is letudva.

Mi kerüljön rá?

Egyértelműen a tartalom meghatározó része a kártyának. De mégis mit érdemes a vendég nevén felül ráírni? Az is milyen formátumban illik? Csak a keresztnevet írd rá? Vagy inkább a teljes nevet? Mi a helyzet a becenevekkel? 

Mindig a pár dönti el, hogy az adott esküvő stílusához mi passzol leginkább. Egy bohókás, humoros esküvőn bátran megjelenhetnek vicces megszólítások vagy pici képek.

Nincs kínosabb, mint ha egy vendég nevét rosszul írják, és az asztalhoz ülve szembesül ezzel. A nyomtatás előtt többször is érdemes átnézni a listát, extra figyelmet fordítva az olyan részletekre, mint a dupla mássalhangzók vagy az „i” és „y” helyes használata.

Minőség mindenekelőtt

Ez a kis kiegészítő az első dolog, amivel a vendégek találkoznak, amikor helyet foglalnak az asztalnál. Ezért nem mindegy, hogy milyen minőségű anyagból készül, milyen színeket, betűtípust használsz, és milyen érzés egyáltalán ránézni. Egy gondosan megtervezett, ízléses ültetőkártya kellemes és pozitív emlékeket hagy a násznépben, ezért érdemes időt szakítani a feladatra.

Látható hát, hogy az esküvő nagy esemény, de sok kis apró részletből tevődik össze, és csak akkor lesz tökéletes a nagy nap, ha minden a helyén van, és beleillik a nagy egészbe.

 

loading...