
Háborognak a vásárlók az Aldi kasszás korlátozása miatt.
Az Aldi, amely Magyarországon is egyre népszerűbb, nemrégiben a figyelem középpontjába került az Egyesült Királyságban egy kevéssé ismert szabály miatt. Az ottani vásárlók meglepődtek, amikor kiderült, hogy
az önkiszolgáló pénztáraknál csak 20 termékkel lehet fizetni.
Ez az apró szabály komoly felháborodást váltott ki, sokan ugyanis nem tudtak róla, és úgy érezték, hogy ezt előre kellett volna közölniük az üzletekben.
A vita az X (korábbi nevén Twitter) közösségi platformon indult, amikor egy vásárló megosztotta tapasztalatait. A hölgy jelezte, hogy semmilyen táblát nem látott az üzletben, ami figyelmeztetett volna erre a szabályra, és hozzátette: „Jó lenne előre tudni, melyik pénztárhoz mehetek fizetni.” A reakciók gyorsan terjedtek, és az Aldi hivatalosan megerősítette, hogy valóban érvényben van a 20 tételes limit az önkiszolgáló pénztáraknál. Az üzletlánc közleménye szerint a cél az, hogy egyszerűbbé és gyorsabbá tegyék a vásárlási folyamatot, ám hangsúlyozták, hogy továbbra is elérhetők a hagyományos pénztárak, ahol a vásárlók nagyobb mennyiségű termékkel is fizethetnek.
A Metro beszámolója szerint ez a szabály valójában nem új, sok vásárló azonban továbbra is elégedetlen, mert nem kedveli az önkiszolgáló pénztárakat. Egyesek szerint ezek a rendszerek nem mindig működnek megfelelően, és lassítják a vásárlást, míg mások kényelmetlennek érzik, hogy kevesebb személyes interakcióval jár a vásárlás.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!