
Orbán csak akkor érzi a füstöt, amikor a ház már gyakorlatilag leégett. Orbán csak most vette észre a lakhatási problémát, éppen a választások előtt.
Miközben Magyarország évek óta a lakhatási válsággal küzd, a kormány eddig nem adott megfelelő válaszokat a fiatalokat sújtó problémára. Orbán Viktor miniszterelnök csak most kezdett érdemben foglalkozni a kérdéssel, miközben már hosszú ideje figyelmeztetnek Dobrev Kláráék arra, hogy a lakhatási körülmények romlanak, és egyre több ember kerül nehéz helyzetbe.
Dobrev Klára bejegyzése:
„Orbán csak akkor érzi a füstöt, amikor a ház már gyakorlatilag leégett. A „gyors reagálású” miniszterelnök csak most ébred rá a fiatalok egyik legfontosabb problémájára: a lakhatási válságra.
Mi azonban már évek óta figyelmeztetünk, hogy baj van.
Többször bemutattuk, és a parlament elé is terjesztettük a lakhatási válság kezelésére irányuló javaslatainkat. Kollégiumokat és bérlakásokat kell építeni, valamint olyan lakásfelújítási programot kell indítani, amely nem igényel önrészt, hogy azok is korszerűsíthessék otthonaikat, akik nem tudják megfizetni az egyre növekvő felújítási költségeket.
Bár szerdán Magyarországon mindenki Orbán bántóan kínos európai parlamenti szereplésével volt elfoglalva, közben érdemi munka is folyt. Ahogyan a minimálbér emeléséhez, úgy a lakhatási válság megoldásához is európai szintű támogatásokra van szükség. Az én feladatom Európában az, hogy elegendő forrást biztosítsunk erre. Erről beszéltem szerda délután.
De ez önmagában nem elég – itthon is rengeteg teendőnk van. Orbán már rég kitömte a saját gyerekeit, rokonait, az egész pereputtyát. Hol vannak most a luxusingatlanok? Orbán családja már régi nemesi kastélyokban él. A mi feladatunk, hogy kiköltöztessük őket onnan, hogy végre magyarok százezrei juthassanak saját otthonhoz.”
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!