Gyurcsány Ferenc: Az elszántság ma nagyobb bennem, mint az elmúlt években bármikor

Nemzetközi adat bizonyítja: Gyurcsány idejében jobb volt az egészségügy, mint Orbán alatt

Gyurcsány Ferenc a közértben botlott egy férfibe, aki megkérdezte tőle, mi a véleménye a támogatottságról, amit nemrégiben mértek a pártnak. A DK elnöke erre beszédbe elegyedett az illetővel, akit korábbról már ismert. A konklúzió: az elszántság nagyobb benne, mint bármikor valaha.

Gyurcsány Ferenc bejegyzése:

 

„Rohanós volt a nap, de zárás előtt még beugrottam a boltba, hogy vegyek pár dolgot. Nektarinokat raktam egy nejlonzacskóba, amikor rám köszönt egy férfi:

– Szia, de régen láttalak.

– Szia, bocs – néztem rá kissé zavartan-, nem ismertelek meg hirtelen.

Kicsit kutatni kellett az emlékeimben, hogy ki is ez a jóarcú hetvenkörüli férfi, mire leesett a tantusz. Annak idején a Külügyben dolgozott. Nem volt szoros kapcsolatunk, de messziről jó benyomást tett rám, ahogy mondják, jó volt a kisugárzása.

– Nem leszek nagyon diplomatikus, de nem bírom nem megkérdezni, mi ez a három százalék? Ti elhiszitek ezt?

Nehéz engem meglepni, és főleg megbántani, ha valaki megállít valahol, boltban, utcán, most se ütköztem meg a kertelés nélkül nekem szegezett kérdésen.

– Nincs ember, aki szeret ilyet olvasni. Miért lenne? Ugye azt szoktuk mondani, hogy egy mérés nem mérés. Múlt héten egy másik kutató hetet mért, a hét elején egy nekünk készített anyagban nyolc volt. Egy kutatásnak nem érdemes hinni, de soknak együtt már igen.

Hirtelen jött beszélgetőtársam nem mozdult. Várta a folytatást.

– Nézd – tettem hozzá -, nem gondolunk mást a világról attól függően, hogy hányan értenek velünk egyet. Az meg nem baj, ha a választók azt üzenik, hogy karakteresebb ellenzéki magatartást várnak tőlünk. Ezt meg kell hallani, és mi meghallottuk.

– Azért van bennem féltés. De maradok – jegyezte meg amolyan elköszönésként, amit én úgy értettem, hogy eddig a mi szavazónk volt, és ezután is az marad.

Aztán már itthon gondolkodtam azon, hogy most nyilván sokan megrettentek, amikor látták ezeket a számokat.

A mi ellenfeleink nem a számok, hanem ez a rendszer. Orbán rendszere. Gondolom, van, akit elbizonytalanít egy rossz közvélemény-kutatási adat. Engem inkább megacéloz. Akkor most dolog van. És mi tenni fogjuk a dolgunkat.

A küzdelem nem önmagáért való, ez igaz. A küzdelem az ügyért van, egy jó országért, amely vigyáz ránk. Patetikus dolog azt mondani, hogy hazafias dolog, hazafias kötelesség a küzdelem? Nem tudom, mert amikor ezt mondom, írom, akkor nincs bennem semmi ünnepélyesség, valami mesterkélt érzelmi felcicomázottság. Egyszerűen olyan a viszonyom a hazámhoz, amelyben én vigyázok rá, és azt akarom, hogy ő is ugyanezt tegye fordítva. Mi tagadás, van pillanat, amikor úgy érzem, hogy ez egy kicsit egyoldalú szerelem.

Még éppen igazítottam valamit itt ezen a szövegen, amikor jött egy nyilvános adat, miszerint egymagunk, a DK most nyolc százalékon van, egymagában annyian támogatják, mint ahányan júniusban a hárompárti szövetségre szavaztak.

Az adatok lehetnek fent és lent. Egy valami nem lehet lent: az elszántság, hogy csinálunk egy jobb országot. És talán fura, de mindezek után ez az elszántság ma nagyobb bennem, mint bármikor az elmúlt években” – írja Gyurcsány Ferenc.


Ne állj meg itt! Olvass tovább, hogy tájékozott maradj erre a linkre kattintva. Kövess minket a Facebookon is!

loading...