
A Madách Imre Gimnázium igazgatóját, Mészáros Csabát, a Belügyminisztérium 2024. augusztus 28-án azonnali hatállyal felmentette pozíciójából. A minisztérium döntését azzal indokolta, hogy egy vezető, aki nyíltan szembeszegül a jogszabályokkal, nem alkalmas egy állami intézmény irányítására.
Az igazgató menesztésének előzménye, hogy a gimnázium vezetősége bejelentette, az új tanév során nem fogják elvenni a diákok mobiltelefonjait és egyéb digitális eszközeit tanítás előtt, annak ellenére, hogy egy friss rendelet erre kötelezné őket. Az iskola honlapján közzétett közleményükben hangsúlyozták, hogy pedagógiai céljuk a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig annak szigorú tiltása.
Az iskola vezetése szerint a mobilok leadása tanítás előtt „életszerűtlen” lenne, mivel a telefonok sok esetben a tanulás részei lehetnek. A gimnázium házirendje eddig is tartalmazta a mobiltelefonok használatának szabályait, különös tekintettel a kép- és hangrögzítés korlátaira. A tanárok arra kérték a diákokat, hogy az órákon tanúsított viselkedésükkel ne kockáztassák azt, hogy el kelljen venni tőlük a telefonjaikat.
A mobiltelefonok iskolai használatát korlátozó rendelet 2024. augusztus 8-án jelent meg. A jogszabály az új tanév kezdetétől érvényes, és érinti az általános iskolák, gimnáziumok, valamint szakgimnáziumok diákjait. A rendelet szerint az érintett évfolyamok tanulóinak le kell adniuk mobiltelefonjaikat tanítás előtt, korlátozva ezzel az eszközök iskolai használatát.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) már korábban is élesen bírálta a rendeletet, átgondolatlannak és kidolgozatlannak nevezve azt. A kritikák között szerepel, hogy a kormány korábban 200 milliárd forint értékben vásárolt laptopokat a diákoknak és tanároknak, most pedig kitiltja ezeket az eszközöket az iskolából.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!