A közelmúltban az Ellenszél közzétett egy cikket, amelyben egy fideszes hölgy osztotta meg véleményét Kádár rendszeréről és a jelenlegi politikai helyzetről. Írása sok vitát váltott ki, és érkezett rá egy válasz egy 70 éves férfitól, aki más szemszögből látja az akkori időket. Most az ő véleményét tesszük közzé.
„Kedves hölgyem, olvastam a bejegyzését a Kádár-rendszerről, és úgy érzem, szükséges elmondanom a saját tapasztalataimat is. Én most már 70 éves vagyok, egyszerű ember, és sok évet dolgoztam gépszerelőként egy gyárban. Megértem, hogy ön másképp látja a világot, de én másképp éltem meg azokat az időket.
Kezdjük azzal, hogy akkoriban mindenkinek volt munkája. Nem volt olyan, hogy valaki csak úgy munka nélkül maradt. A gyárban dolgoztam, és bár nem kerestünk sokat, de mindig időben megkaptuk a fizetésünket, és az elég volt arra, hogy tisztességesen megéljünk. Az emberek tudták, hogy mire számíthatnak, és volt egyfajta biztonságérzet.
Az egészségügy is ingyen volt, és ha megbetegedtél, elmehettél orvoshoz anélkül, hogy azon kelljen aggódni, honnan szedsz elő pénzt. Én például, amikor a lábam megsérült egy balesetben, hetekig kellett kezelésre járnom. Tudtam, hogy ez nem kerül semmibe, és nem kellett attól félni, hogy a családom emiatt anyagi nehézségekbe kerül. Ezt a biztonságérzetet most hiányolom, mert ma, ha valami baj történik, az ember egyből a pénztárcájához kap.
Azt mondja, hogy most szabadok vagyunk, és senki nem mondja meg, hogy mit csináljunk. Lehet, hogy igaza van, de én nem érzem ezt a nagy szabadságot. Akkoriban legalább tudtuk, hogy mihez tartsuk magunkat. Most viszont állandó változás van, és az ember nem tudja, mi lesz holnap. Most, hogy nyugdíjas vagyok, állandóan azon aggódom, hogy mi lesz a nyugdíjammal, hogyan fizetem ki a rezsit, és mi lesz, ha beteg leszek. Azok az idők, amikor nem kellett ilyen dolgok miatt aggódni, számomra aranyat értek.
„Kádár rendszeréből én a stabilitást sírom vissza”
És igen, volt egy igazság: mindenki egyenlő volt, és senki sem gazdagodhatott meg a másik kárára. Lehet, hogy voltak korlátozások, de legalább nem volt akkora szakadék az emberek között, mint most. Emlékszem, amikor a fiam egyszer megkérdezte, miért nem veszünk új autót. Azt mondtam neki: „Fiam, a Trabant is elvisz minket, ahova kell, és nem kell attól félnem, hogy eladósodom miatta.” Akkoriban kevesebb volt az anyagi különbség, és nem volt szégyen, ha valakinek régi autója vagy kisebb lakása volt.
Tehát, kedves hölgy, én megértem, hogy ön büszke arra, amit elértünk, és hogy most szabadok vagyunk. De ne felejtsük el, hogy mindenkinek más az élete, és mások az emlékei. Azok, akik nosztalgiáznak a Kádár-rendszer után, nem feltétlenül a diktatúrára vágynak, hanem arra a stabilitásra, ami akkor megvolt. Az élet egyszerűbb volt, és az emberek jobban figyeltek egymásra. Nem a múltat sírom vissza, hanem azt az érzést, amikor tudtam, hogy minden rendben lesz, és nem kellett attól félnem, mi lesz holnap” – zárja sorait Kádár rendszeréről olvasónk.
Te hogy élted meg azt a kort? Kivel értesz egyet? Várjuk véleményed a Facebook-oldalunkon!