Radnai Márk: ki ő valójában? Most lerántjuk a leplet

Radnai Márk látható a képen.
kép forrása: Radnai Márk Facebook-oldala.

Radnai Márk, 1988. március 26-án született Budapesten, magyar színművész, rendező, és jelenleg a Tisza Párt alelnöke. Bár a szakmai pályafutása figyelemre méltó, Radnai megosztó személyisége és gyakran agresszív, fenyegető viselkedése sok vitát váltott ki az évek során.

Radnai az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban tanult, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett színművész szakon, ahol Máté Gábor osztályában tanult. Karrierje kezdetén színészként és rendezőként egyaránt tevékenykedett. 2011-ben megalapította a 011 Alkotócsoportot, amely progresszív, fiataloknak szóló, filmszerű színházi előadásokat hozott létre.

Munkássága során Radnai több televíziós sorozatban is rendezett, amelyek középszerű fogadtatásban részesültek. Ilyen műsorok voltak például a „Holnap Tali!”, a „Korhatáros szerelem” második évada, valamint a „Drága örökösök”. Emellett 2020-ban megalapította a SzínházTV nevű platformot, amely színházközvetítésekkel foglalkozik.

Radnai Márk azonban nemcsak a munkájával, hanem botrányaival is felhívta magára a figyelmet

Radnai Márk és Magyar Péter.

2015-ben Koltai Tamás kritikust megfenyegette az ujjai eltörésével, miután Koltai negatív kritikát írt egy előadásáról. A fenyegető üzenet így szólt:

„valaki egyszer azt mondta rád »kártékony csótány«. Szerinted miért? Ha még egyszer meglátlak bármelyik előadásom közelében, egyesével töröm el minden ujjad.”

Ez az incidens nagy sajtóvisszhangot kapott, és Radnai elhagyta a színházat.

Nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor Radnai agresszívan viselkedett. Ugyanebben az évben Csendes-Erdei Emesét, a Librarius újságíróját is megfenyegette, amikor az egy interjút akart közölni vele és Magács Lászlóval. Radnai telefonon biztosította az újságírót arról, hogy eltöri a kezét, ha az interjú megjelenik.

Az ilyen incidensek rávilágítanak Radnai Márk konfliktuskezelési problémáira és agresszív hajlamaira. A Tisza Párt alelnökeként betöltött pozíciója is vitatott, tekintettel a múltbéli viselkedésére és a párt által képviselt (állítólagos) értékekre.

Radnai megosztó személyisége, középszerű televíziós munkái és gyakori agresszív kirohanásai mindenképpen figyelmet érdemelnek.

loading...