
A magyar politika előttünk álló hónapjait, éveit befolyásoló interjút adott a Telexnek Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke közel másfél órában válaszolt Fábián Tamás kérdéseire.
Elmondta, hogy a sajtószabadság nem keverendő azzal, hogy a sajtó tevékenysége ne lenne bírálható. Kifejtette, hogy azért nem mondott le a választás után, mert felelős a közösségért, amelyet vezet, és a párton belül erős az az álláspont, hogy a távozása a DK eséséhez vezetne.
Magyar Péterről elképzelhetőnek tartja, hogy miniszterelnök-jelölt lesz, együttműködésre lesz szükség, bár amit csinál, azt sokszor borzalmasnak tartja, és nem ért vele egyet. Mint ahogy azzal sem, hogy Magyar szerint vagy a Tisza Párt vagy senki. Ő abban hisz, hogy mindenkire szükség van.
Saját miniszterelnöki ambíciók nem ágaskodnak benne, de azt sem mondta, hogy ez a jövőben kizárható lenne.
Látva a beszélgetés lendületét, szenvedélyességét, a régi Gyurcsány Ferenc visszatérését láthattuk, aki a jövőben készen áll arra, hogy nem csak a pártját, hanem önmagát is megvédje, egyúttal megvívja a jövő harcait bárkivel szemben.
A beszélgetést itt tudják megnézni. Érdemes.