Nagyot lépett a DK: a Fidesz és a Tisza Párt listás jelöltjeit is vitára hívták

A DK vitára hívja a Tisza Párt listáján lévőket.

Dr. Molnár Csaba közleményt adott ki, amelyben közli: vitára hívják a Fidesz és a Tisza Párt listájának első néhány helyén lévőket (az ötödik helyezettig.)

Dr. Molnár Csaba közleménye:

A demokratikus vita jó, az embereknek joga van tudni az EP-választás előtt, hogy a pártok, politikusok milyen Európa-képet képviselnek.

A felmérések szerint csak a Fidesznek, a DK-MSZP-Párbeszéd közös listájának és a Tisza Pártnak van esélye arra, hogy több képviselőt küldjön az Európai Parlamentbe. Vagyis érdemes megnézni, hogy ezek a politikusok mit képviselnek. Mert nemcsak a listavezetők lesznek ezeknél a pártoknál EP-képviselők, sőt a Tisza párt esetén a listavezető maga mondta, hogy ő nem lesz az.

Ezért a DK-MSZP-Párbeszéd közös lista második, harmadik, negyedik és ötödik helyezettjei vitára hívják a Fidesz és a Tisza Párt listájának második, harmadik, negyedik és ötödik helyezettjét.

Várjuk tehát a Fidesz és a Tisza jelöltjeit.

  • Dr. Molnár Csaba várja Gál Kingát és Dávid Dórát.
  • Dr. Vadai Ágnes várja Gyürk Andrást és Tarr Zoltánt.
  • Rónai Sándor várja Győrffy Balázst és dr. Kulja Andrást.
  • Tüttő Katalin várja Hölvényi Györgyöt és Lakos Esztert.

Nincsenek feltételeink. Lehet bármikor, bárhogy. Lehet pártonként egy fővel, külön, de lehet akár többen is. Nekünk minden megfelelő. Ha a többiek azt akarják, hogy ne álljunk meg az ötödik helyezettnél, nekünk úgy is jó” – írja Molnár Csaba.

Frissítés: Egyelőre nem reagáltak a felkért pártok. Gyurcsány Ferenc viszont egy posztban tette fel a kérdést: miért tiltja le Magyar Péter a jelöltjeit?

loading...