Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Gyurcsány Ferenc: „Megszűnt a kormányzás”

Gyurcsány Ferenc látható a képen. Ruszkik haza!

A DK elnöke a közösségi oldalán fejtette ki véleményét arról, hogy az Orbán-kormány tulajdonképpen már nem kormányoz. Ennek részleteiről a volt miniszterelnök bejegyzését közöljük:

„Megszűnt a kormányzás. Nem az igazgatásról beszélek, nyilván dolgoznak a hivatalokban. Kormányülés is van. Érkeznek az előterjesztések és hoznak ilyen-olyan határozatokat.

De mi az ügy?

Mi a kormány és Magyarország közös ügye? Miről szól Magyarország? Semmiről. Elnémultak. Hangjukat nem hallani.

Úgy készülnek a választásra, hogy nem hogy a holnapról, de a máról se mondanak semmit.

Rekedten még jön némi kötelező brüsszelezés, gyurcsányozás, háborúpártizás, de ennyi. Ez is erőtlen, fantáziátlan, semmilyen.

Elfáradtak.

Lebénultak.

Kiürültek.

Azért ennek így nem sok értelme van, fiúk” – zárja sorait Gyurcsány Ferenc.

Megszűnt a kormányzás Magyarországon?

Ne hagyd abba az olvasást, számos érdekes és tartalmas hírt találsz az Ellenszél felületén, sokféle témában ide kattintva!

loading...
About Jabronka Richárd 3665 Articles
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.