Kiszámoltuk: Magyar Péter csak az elmúlt 5 évben 200 milliót keresett a NER-ből!

Dobrev Klára beszél a jelöltbemutatás fontosságáról.
Dobrev: a választók joggal várják a pártok jelöltjeit.

Az fel sem merült benne, hogy visszaadja ezt a pénzt az embereknek, de odáig sem jutott el, hogy legalább bocsánatot kérjen. Magyar Péter a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként majdnem 3 éven keresztül havi 3,5 miliós fizetés mellett 700 ezer forintos prémiumra is számíthatott.

Közben túlárazott szerződéseket írattak alá vele, amit korábban ő maga osztott meg a nyilvánossággal. Egy másik konkrét tízszeresen túlárazott tételről Hadházy Ákos írt egy posztjában. Ezt a szerződést szintén Magyar írta alá. De ekkor még a felesége minisztersége és az ő havi 4,2 milliós kifizetései mellett nem emelte fel a szavát a korrupció ellen. És akkor még az sem zavarhatta annyira, hogy családi részvénytársasággá válik az ország.

Természetesen akkor is akadt neki zsíros pozíció, amikor már nem töltötte be ezt a tisztséget: két igazgatósági és egy felügyelőbizottsági tagság. Ezekért még idén januárban is összesen 4,334 millió forintos fizetést kapott. Érdekesség, hogy a háromból kettő Lázár János minisztériumához köthető: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Volánbusz. Mindkét helyre Lázár János minisztersége vitte be.

Az már talán nem is meglepő, hogy az ottléte alatt drasztikusan megemelték a „vezetőség” fizetéseit. A harmadik: Mészáros Lőrinc bankjának, az MBH Nyrt.-nek a felügyelőbizottsági tagsága. Valószínűleg erre a pozícióra lett volna szüksége, hogy átmehessen Mészáros Lőrinc bankjába dolgozni – ahogy azt maga vallotta be egy interjúban.

A sors fintora, hogy Magyar Péter januárban még 4,334 milliót kapott a rendszertől (Lázártól és Mészárostól), mostanra az ellenzék „messiása” lett.

Változnak a dolgok. Vagy mégsem?

Ne hagyd abba az olvasást, számos érdekes és tartalmas hírt találsz az Ellenszél felületén, sokféle témában ide kattintva!

loading...