DK-ellenzék gyermekvédelmi javaslat: ezt szavazza meg a Fidesz

Arató Gergely ismertette a gyermekvédelmi csomagot.
fotó: Facebook-oldal (Arató Gergely)

Megduplázná a családi pótlékot, több forrást biztosítana az életkezdési támogatásra, a bentlakásos otthonok működtetésére, az önkormányzatok gyermekvédelmi feladataira a DK és az ellenzék közös javaslata. Arató Gergely sajtótájékoztatót tartott a gyermekvédelmi csomagról.

Arató Gergely a DK és az ellenzék közös javaslatáról.

„A Fidesznek meg kell szavaznia a Demokratikus Koalíció és az ellenzék közös gyermekvédelmi törvényjavaslatát, ha valóban harcolni akarnak a pedofília ellen” – mondta el Arató Gergely.

A Demokratikus Koalíció gyermekvédelmi javaslata pontokban:

– szigorítaná a pedofilok és a pedofilsegítők büntetését, és örökre eltiltaná őket a gyerekek közeléből.
– F
üggetlen, szakértőkből álló bizottságokkal vizsgáltatnánk ki az állami és egyházi intézményekben gyermekek ellen elkövetett bűncselekményeket.
– A jelenleg Rogán Antal propagandaminisztériumára fordított több mint 500 milliárd forintból egy átfogó gyermekvédelmi programot hajtanánk végre.
Megdupláznánk a gyermekvédelmi dolgozók bérét, valamint megdupláznánk a családi pótlékot.
– Nagyobb állami támogatást adnánk a szakellátás támogatására,
a bentlakásos intézményeknek és az állami gondozott fiatalok életkezdési támogatására.

Ha a Fideszt valójában érdekli a gyermekvédelem, nem kérdés, hogy megszavazzák a fentieket. Arató Gergely hozzátette: ha az EP-választáson a szociáldemokrata-zöld lista jól szerepel, és a Fidesz többségre kerül, már másnap előrehozott választásokat fognak követelni.

A Fidesz propagandistái a pedofilok támogatását rá akarta kenni a DK-s polgármesterre, nem sikerült, elbuktak a bíróságon. Korábban az Ellenszél is beszámolt erről részletesen.

Nagyot hazudott a Magyar Nemzet, ráadásul súlyos ügyben. Azt állították, hogy az újbudai DK-s polgármester el akarta tussolni a pedofil-ügyet. László Imre azonban a bíróságon leckéztette meg a propagandistákat: megnyerte a pert.

László Imre az alábbiakat írta erről:

A Magyar Nemzet ezúttal arról hazudott, hogy „mindent elkövettünk, hogy eltussoljuk az óvodai pedofilügyet”, és hogy „segíthettünk” a bűnösnek.

„Az igazság ezzel szemben az, hogy a kezdet kezdetétől együttműködtünk a rendőrséggel, azonnali vizsgálatot rendeltem el, amint lehetségessé vált – tehát már nem akadályoztuk a nyomozást –, azonnal értesítettük a szülőket, a lakosokat és a közvéleményt.”

A fentiekből is látszik, hogy a gyermekvédelmi intézkedések hidegen hagyják a Fideszt, másokat viszont bemártanának azzal, hogy molesztálókat támogatnak. Erkölcsileg megbuktak.

Maradj tájékozott, olvass tovább! Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide! Unod a politikát? Főzz valamit az EllenLábassal!

loading...