Vásárhelyi Mária odacsapott: Varga Judit és Magyar Péter ezt nem teszik zsebre

Vásárhelyi Mária nem finomkodott.

Vásárhelyi Mária szociológus tabudöntögető írással jelentkezett, amelyben Varga Judit bántalmazással kapcsolatos bejegyzéséről beszél.

Vásárhelyi Mária posztja:

Nem tudom, hogy Varga Judit a bántalmazott nők csoportjához tartozik-e. Talán igen, de inkább nem. Mert ahogyan felépül ez az egész diskurzus és ahogyan ő elmeséli a történetet, az inkább gyengíti, mint erősíti az általa előadott bántalmazási esetet. Leginkább pedig miniszteri tevékenysége gyengíti állításait.

Hiszen ha őt 16 éven keresztül gyötörte, bántalmazta, ütötte-verte a férje, akkor hogy nevezhette hisztinek az Isztambuli egyezmény aláírása körül folyó vitát??

És igazságügy miniszterként miért nem állt ki nyilvánosan az egyezmény ratifikálása mellett. Hogyan tűrhette, hogy az EU tagországok közül egyedül MO nem csatlakozott az egyezményhez, amely a családon belüli erőszak megakadályozását, szigorúbb büntetését próbálta kikényszeríteni. Ha ő maga is bántalmazó kapcsolatban élt, akkor miért nem tett többet miniszterként azoknak a nőknek a védelme érdekében, akiket nem védenek a nap 24 órájában testőrök az erőszak ellen, akik közül minden héten meghal egy nő?

És ha a férje valóban egy ilyen vadállat volt, akkor miért egyezett bele váláskor a három gyermek közös felügyletébe, abba hogy egyik héten az egyikük, másik héten a másikuk neveli a gyermekeket. Milyen felelőtlen szülői magatartás ez?

Magyar Péter látható a képen.

És az általa leírt bántalmazási eset is sok sebből vérzik. Miközben ő a takaró alatt kuporgott reszketve, a férje könyveket dobált a hátához, volt amelyik eltalálta, volt amelyik elrepült fölötte. (A ló meghal, a madár kirepül) Aztán összeszedegette. Azt írja azaz ember bántalmazta, akit „három gyermekkel ajándékozott meg”. Csaxólok, hogy ez kölcsönös volt, Magyar Péter is megajándékozta Varga Juditot három gyermekkel. Egyedül ugyanis még egy igazságügyminiszternek sem megy.

Varga Judit saját bevallása szerint már egy éve tud a felvétel létezéséről és könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy Rogánnal ezt a bántalmazó férj stratégiát dolgozták ki, hiszen ez ellen lényegében nem lehet védekezni és óriási hitelvesztést jelent.

Varga Judit és Magyar Péter.
fotó: MTI

Mondom ezt annak ellenére, hogy elfogadhatatlannak tartom Magyar Péter eljárását, hogy hangfelvételt készít a feleségével folytatott beszélgetésről és azt nyilvánosságra hozza. Így gondolom annak ellenére, hogy maga a másfél perces hangfelvétel, a beszélgetés stílusa is hagy maga után kérdéseket.

Finoman szólva életszerűtlen a párbeszéd.

Ahogyan az is, hogy Varga Judit az általa elmondottak ellenére hitet tesz Orbán Viktor és kormánya mellett, annak ellenére, hogy a saját szájával mondja el, hogy igazságügyminisztersége idején a kormány beleavatkozott az ügyészség nyomozati munkájába, iratokat emelt ki és tűntetett el, ami köztörvényes bűncselekmény.

Magyar Péter azt állítja, hogy felesége és családja védelme érdekében készítette a hangfelvételt. Most azonban nyilvánvaló, hogy ez a felvétel a legtöbbet éppen volt feleségének árthat. Hát mit mondjak; védjen meg téged Magyar Péter!

Summa summarum, itt valóban egy szerteágazó maffia irányítja az országot. Amelynek Varga Judit ugyanúgy a tagja volt, mint Magyar Péter, és most egy maffia leszámolásnak vagyunk a szemtanúi és elszenvedői. Miközben minket, egyszerű magyar állampolgárokat belekényszerítenek abba, hogy tehetetlenül és megalázva nézzük végig ennek a botránynak a leggusztustalanabb, legintimebb részleteit és biztosak lehetünk benne, hogy soha nem fogjuk megtudni az igazságot.” – zárja sorait Vásárhelyi Mária.

Maradj tájékozott, olvass tovább! Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide! 

loading...