
A DK közleményt adott ki, amelyben leszögezi, hogy a belügyminiszter hiába bujkál. Pintér nem ússza meg, hogy a Népjóléti Bizottság előtt adjon magyarázatot. Korábban az Ellenszél is beszámolt arról, hogy egy pedofil bűnöző edző szabadon kószál, mert simán elsétált otthonról.
Már egy hónapja nem hajlandó magyarázatot adni a parlament előtt Pintér Sándor a felügyelete alá tartozó gyermekvédelmi otthonokban történt pedofil bűncselekményekre. Ezért a Demokratikus Koalíció ismét az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága elé idézi a belügyminisztert. Ezt Varga Zoltán, az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának elnöke, a DK országgyűlési képviselője közölte a sajtóval.
„A március 5-i ülésen arra is választ várunk Pintértől, hogyan állhatott le tavaly ősszel hetekre a házi őrizetesek nyomkövető rendszere. A rendszer hibája miatt egy pedofil bűnöző biztosan megszökött a rendőrök elől” – írja.
„A Demokratikus Koalíció szerint Pintér Sándornak végre vállalnia kell a felelősséget a gyermekotthonokban történt pedofil bűncselekményekért és a pedofil bűnözők szökéséért. Ha a belügyminiszter nem akarja megfékezni az orbáni pedofilhálózatot, akkor maga is a pedofilhálózat tagja. A Demokratikus Koalíció nem fogja hagyni, hogy Magyarország a pedofilok vadászterülete legyen! Meg fogjuk védeni a gyerekeinket és unokáinkat, akármilyen magas kormányzati szintről is működtetik az orbáni pedofilhálózatot!” – fogalmaz Varga Zoltán.
Maradj tájékozott, olvass tovább! Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide! Unod a politikát? Főzz valamit az EllenLábassal!