Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Gépjárműadó: új bejelentés, milliókat érinthet ez a változás

új bérprogramját mutatja be, amely a dolgozók fizetését növelné.
Dobrev Klára sajtótájékoztatón ismerteti a DK új bérprogramját és online bérkalkulátorát.

Az autótulajdonosok megnyugodhatnak: nem kell sürgetniük a gépjárműadó befizetését – adta hírül az MTI. Természetesen adócsökkentésről szó sincs, a Fidesz-kormány egy forintot sem enged el belőle, hiába emelkednek az árak minden szektorban.

Mintegy három és fél millió magánszemélyt, vállalkozást érint, hogy ebben az évben a gépjárművek tulajdonosai egy hónappal hosszabb határidőt kapnak az adó befizetésére. Mivel már nem március 15-én, hanem április 15-én kell az adót rendezniük. Változik az is, hogy csak egyszer kell utalniuk, és a részletfizetés automatikusan történik – mondta el a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Gépjárműadó: részletekben is fizethető.

Izer Norbert elmagyarázta: a kormány azért döntött az előírások egyszerűsítése mellett, mert sok adózónál az évi két fizetés alkalmával gyakran előfordult, hogy vagy elfeledkeztek a második részletfizetésről, vagy kétszer is kifizették. Nem csoda, hogy sokan „elfelejtették,” hiszen a Fidesz gazdasági káosza sok ezer családot juttatott a nélkülözés küszöbére. Előbb fizetik be az emberek a rezsit, mint a gépjárműadót.

Tudja a Fidesz, hogy nem bírják a sok terhet a családok, amit az állam rájuk sóz. Ennek ellenére az adócsökkentés helyett részletfizetéssel próbálja bedézsmálni a gépjárműadó bevételeit a kormány.

A családok, a lakosság vagy például az egyéni vállalkozók az öthónapos, pótlékmentes részletfizetést június 30-ig, évente egyszer vehetik igénybe – hangsúlyozta Izer Norbert.

Adócsökkentés nem lesz, de cserébe a kiadások jelentős mértékben nőnek. Egy rendelet szerint a hazai autópálya-díjak automatikusan követik az adott év augusztusában megállapított inflációs értéket, ami tavaly 16,4 százalék volt. A Nemzeti Útdijfizetési Szolgáltató Zrt. honlapján elérhetőek a hivatalos tarifák.

A tíznapos matrica ára 6400, a havié 10 360, míg az évesé 57 260 forint lesz. Megyei matricát 6660 forintért lehet váltani. Ausztriában ugyanez az ár jóval alacsonyabb. Erről korábban az Ellenszél is írt.

A 10 napos autópálya-matrica ára az osztrákoknál 9,90 euró, a 2 hónaposé pedig 29,00 euró. Az éves matrica 96,9 euróba kerül 36 ezer forint. A magyar éves matrica 57 ezer. Kinek mit intézett a kormánya…

Gyalázatos fotó: minden magyar ember felháborodik ezen

Maradj tájékozott, olvass tovább! Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide! Unod a politikát? Főzz valamit az EllenLábassal!

loading...