
Magyar Péter egy olyan szereplő a közéletben, aki épp időben érkezett. Nem ahhoz, hogy a Fideszt megbuktassa, hanem, hogy az ellenzéket gyengítse. A pártalapítással el is éri célját a kommunikációs stáb, amelyik ezt kitalálta.
Hosszú ideje méri a Fidesz, hogy egy új, jobbról érkező politikai erő kinek kedvezne. Ezt a jól bejáratott telefonos közvélemény-kutató cégeik térképezik fel. Pontosan tudják, hogy a bizonytalan- és vagy nem elkötelezett baloldali szavazók szívesen választanának valakit, aki látszólag elhozza a reményt. Akinek a kezei még tiszták, sőt, eleve úgy került a köztudatba, mint a korrupció elleni harc elkötelezett híve.
Mindig is abban bízott a magyar ellenzéki választópolgár, hogy majd valaki belülről borítja a rendszert. Amikor majd kiesnek a csontvázak a szekrényből, és sorba viszik vezetőszáron a korrupt politikusokat. Magyar Péter érkezésekor nem ez történt. Mondott valamit, utalgatott, de igazából semmiről nem tálalt ki. Nem nevezte meg a szereplőket, nem társította őket korrupciós bűncselekményekhez. Tegnap az Ellenszél is megírta: most derül ki, bukik-e a kormánytag, vagy sem.
Magyar Péter: Ki ő valójában? Tedd fel magadnak a kérdést, mielőtt bárhol is védelmedbe veszed!

Magyar Pétert beidézte az Integritás Hatóság, és ott lehetősége lett volna előállni a farbával. Ehelyett mit csinál? „Talpra, magyar!” kezdetű bejegyzésekkel bombázza az üzenőfalát. Sajtóhírek szerint pártot alapít. Olyan pártot, ami látszólag egy csalódott (és sok mocskosságról tudó) egykori NER-es kezdeményezése a kormány megbuktatására. Egy új, makulátlan Haza felépítésére. Ez azonban nem több, mint szemfényvesztés.
Azokat a szavazókat akarja a Fidesz az EP-választáson, akik ezzel a nagy Magyar-féle lendülettel inkább szavaznának oda, mint a jelenlegi ellenzéki pártokra.
De mégis miért szavazzunk rá? Mit tett Magyar Péter eddig, amiért elaléltan kellene őt hallgatnunk, azon kívül, hogy haszonélvezője volt Orbán rendszerének? Mit tett a nagy „asztalborítással?” Ki ő egyáltalán?
Olyan kardoskodások közepette védik az ellenzéki érzelmű szavazók Magyar Pétert a kommentek között, mintha a saját gyerekükről lenne szó. Ne legyenek illúzióink, higgadjunk le, gondoljuk át, milyen célok vezérlik őt! Nem sodort veszélybe egy fideszest sem, az ellenzéki pártokat azonban annál inkább gyengítheti.
Később pedig mi lesz, ha bejut a parlamentbe? Együtt szavaz a Fidesszel, és hopp, nem is kell kétharmad. Igen, jó hinni valami újban, valami jóban, ami más, lendületes, erős, és rossz belátni, hogy megint hazudtak nekünk. De attól még ez az igazság, és NE FÉLJETEK elhinni!
Maradj tájékozott, olvass tovább! Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide! Unod a politikát? Főzz valamit az EllenLábassal!