DK: Hány fideszes pedofil van még szabadlábon?

Orbánék ismét a pedofilok oldalára álltak. Arató Gergely sajtótájékoztatója.
fotó: DKP.hu

A DK közleményt adott ki annak a pedofil edzőnek a hírére, aki – ahogy arról korábban az Ellenszél is beszámolt – simán elsétálhatott a házi őrizetből.

„Hány fideszes pedofil van még szabadlábon? – Amit most ismerünk az orbáni pedofilhálózatról, az csak a jéghegy csúcsa” – írja a Demokratikus Koalíció politikusa, Arató Gergely árnyékminiszter.

„Ma egy újabb pedofíliával gyanúsított ember szökött meg az országból, miután kiengedték az előzetesből. Az elmúlt hetek végre ráirányították a figyelmet arra, hogy a pedofilsegítőnek adott elnöki kegyelem nem egy elszigetelt, egyedi eset volt az Orbán-rendszerben. Ami történt, az a mindennapok része.

Az Orbán-rendszer most ugyanúgy hagyta futni K. Endrét, ahogy annak idején Orbán perui nagykövetét, Kaleta Gábort. Azt a Kaletát, aki gyermekpornográf felvételeket gyűjtött a számítógépén, vagy a Fidesz XVII. kerületi alpolgármesterét, Fohsz Tivadart. Ő a saját nevelt lányát molesztálta és készített róla rejtett kamerás felvételeket. Közös bennük, hogy hiába voltak érintettek pedofil bűncselekményekben, Orbán Viktor és a Fidesz megvédte őket a következményektől. Ezért szabadlábon vannak a mai napig.

A Demokratikus Koalíció szerint azok a fideszes pedofilok, akiket már ismer az ország, csak a jéghegy csúcsát jelentik. Az orbáni pedofilhálózat védelme alatt álló fideszes pedofilok jelentős része a mai napig rejtve maradt. Éppen ezért a pedofília elleni harc ma nemcsak szakmai kérdés, hanem politikai is: ez az ügy Orbán Viktor felelőssége.

Amíg marad az Orbán-rendszer, addig működni fog az orbáni pedofilhálózat is. Ebben pedig nem lesz olyan gyermekvédelmi törvény, ami megvédhetné a gyerekeket a fideszes pedofiloktól. A DK szerint éppen ezért politikai megoldásra van szükség; ennek a hatalomnak buknia kell ahhoz, hogy minden olyan pedofil elnyerje méltó büntetését, akiket ma még bujtat az Orbán-rendszer” – fogalmaz Arató Gergely.

Maradj tájékozott, olvass tovább! Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide! Szeretsz főzni? Kiváló receptötletek olcsón az EllenLábas csatornán.

A pedofil edző szabadon: itt az újabb botrány

loading...