
Leszállt a Novák Katalint szállító honvédségi gép Ferihegyen. A köztársasági elnöknek az MTI pénteki közleménye szerint vasárnap is lenne hivatalos programja Katarban.
Szombaton, a Flightaware szerint pontban 12 óra 45 perckor leszállt a Novák Katalint szállító HUAF122 jelzésű honvédségi gép, ami helyi idő szerint 9 óra 27 perckor hagyta el Dohát.
A köztársasági elnök feltételezett hazautazása váratlannak tekinthető, mivel az MTI pénteki közleménye szerint vasárnap is lenne hivatalos programja Katarban.
Csak találgatások vannak továbbra is a Novák Katalint érintő botrány körül. A pedofilügyben elítélt K. Endre kegyelmi kérvényét aláíró köztársasági elnök érdemben nem nyilatkozott az ügy kirobbanása óta.
Kocsis Máté általános felháborodásra reagálva azt mondta, hogy „a kegyelmezési jog kizárólag az államfőt illeti meg, függetlenül attól, hogy külön-külön egyetértünk-e vele vagy sem”, de kifejtette azt is, hogy a baloldal miért hallgasson mélyen ebben a kérdésben, majd később újabb nyilatkozatot adott ki, amiben azt mondta, hogy ennek a helyzetnek nem lett volna szabad előállnia.
Orbán Viktor csütörtökön bejelentette, hogy a kormány nevében alkotmánymódosítást nyújtott be, „amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson”.
Novák Katalin palotájához vittek egy feszületet
Nem mindennapi akcióba kezdett az Újratervezés nevű civil formációból ismert Keresztény Zoltán. Novák Katalin számára egy nagy feszületet adtak át. Meg is indokolták, hogy miért tették.
„Egy feszületet vittünk a köztársasági elnöknek, hogy segítse őt a helyes döntésben. Novák Katalint a nyakában logó kicsike feszület nem akadályozta meg abban, hogy kegyelmet adjon egy pedofil bűnözőt támogató pedagógusnak, aki ráadásul hamis tanúzásra vett rá kiskorú áldozatokat, gyerekeket.
Ezért, vittünk neki a hivatali bejárat elé egy nagyobb méretű feszületet, hátha ez már eléggé látható lesz ahhoz, hogy meghozhassa az ebben a helyzetben helyes döntést” – írja Keresztény Zoltán.
Hozzáteszi: Novák Katalin azt mondta, hogy undorodik a pedofíliától. Nos, szerintem azoktól is undorodni kellene, akik segítik a pedofil bűnözőket, hogy meguszhassák a börtönt. És azoktól is undorodni kellene, akik cserbenhagyják a védtelen, állami gondozott gyerekeket, ahelyett, hogy megvédenék őket. És végül, talán azoktól is undorodni kellene, akik egy álszent, képmutató rendszer katonáiként viselkednek. Csak azért, hogy ők és elvtársaik hatalomban maradhassanak.
Kedves Novák Katalin, vigye be ezt a feszületet a hivatalába, és mondjon el egy valóban őszinte imát a bicskei gyermekotthon áldozataiért!
Mert ők igazán megérdemlik” – zárja sorait Keresztény Zoltán.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!