
A Ryanair légitársaság bebizonyította, hogy igenis lehet nyerni Orbánék hivatalaival szemben. Méghozzá bírósági úton. Nagy és reménykeltő győzelem ez a Fidesz önkénye elleni harcban.
A Szeretlek Magyarország számolt be a Ryanair győzelméről.
Lezárult a hosszan tartó vita: a Kúria kimondta, hogy a Fővárosi Törvényszék jogosan semmisítette meg a Ryanair légitársaságra tavaly augusztusban kiszabott 736 ezer eurós büntetést. Ez azt jelenti, hogy a cég jogerősen győzött a Fogyasztóvédelmi Hivatal elleni perben.
Az egész ügy 2022-re nyúlik vissza, amikor a kormány bevezette az „extraprofitadót”, amit a légitársaság rablásnak nevezett. A légiszállítással foglalkozó cégek a koronavírus járvány miatt veszteségesen működtek, így a Ryanair nem kívánt további terhet vállalni. Végül úgy döntöttek, hogy 10 eurós különadót vetnek ki az utasokra. A fogyasztóvédelem később 736 ezer eurós, mintegy 300 millió forintos büntetést szabott ki rájuk.

A vállalat jogi útra terelte az ügyet, és a Fővárosi Törvényszék 2023 nyarán semmisítette meg a büntetést. A kormányhivatal fellebbezett, így került az ügy a Kúriához. A Kúria végül kimondta: a Fővárosi Törvényszék jogosan semmisítette meg a kiszabott büntetést. Ezzel a cég jogerősen megnyerte a Fogyasztóvédelmi Hivatal elleni perét.
A Kúria döntése alapján, mivel a Ryanair az Általános Szerződési Feltételeknek megfelelően járt el, amikor az „extraprofitadót” az utasokra hárította, nem történt fogyasztói megtévesztés, ahogy azt a fogyasztóvédelem állította.
Az „extraprofitadót” azóta a kormány „környezetvédelmi adóvá” változtatta, a Ryanair pedig megtartotta az utasadó árát a jegyek árában.”
Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide!