Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Juszt László páros lábbal tiporta le a legnagyobb Orbán-kamut

Juszt László portréja a nemzeti dohányboltokról szóló bejegyzése kapcsán.
Juszt László szerint fel kell szabadítani a hazai dohánykereskedelmet.

Juszt László a közösségi oldalán fejtette ki, mit gondol arról a 700 körüli rendeletről, amit a háborúra hivatkozva hozott meg a kormány. Rávilágított, miért balgaság az egész veszélyhelyzeti kormányzás.

Juszt László bejegyzését változtatás nélkül közöljük:

„Több, mint 700 rendeletet hozott a kormány a háborús vészhelyzetre hivatkozva. De hogy ezeknek a háborúhoz semmi közük, az vitathatatlan. Annál inkább a lopáshoz, a jog kijátszásához.

Mert mi köze van a háborúhoz annak, hogy amig az ukrajnai háború tart, addig nem érvényes a helyben lakók elővásárlási joga a földvásárlásoknál.

Az osakai világkiállítás magyar pavilonjának építését eredetileg 9,3 milliárdból kívánták megoldani. A háborúra hivatkozva nem nyilvános a pályázat, s így 19,9 milliárdot (11.400.000/nm) kap a Bayer Construkt Kft., amelyiktől (Tiborc üzlettársa) szintén a háborúra hivatkozva tavaly megvásárolta az állam a zuglói “negyedkészsem” épületet 244 milliárdért. Árulja már el valaki, hogy ennek mi köze a háborúhoz?

A háborús helyzettel indokolták a polgári engedetlenségben résztvevő pedagógusok azonnali hatállyal való felmentését. De erre hivatkozva nem fizettek a Fővárosi Önkormányzatnak az augusztusi tüzijáték alkalmával területfoglalási díjat sem.

Nem láthattunk semmit az operatív törzs működéséből

Juszt László lerántotta a leplet a kormányról.
grafika: ellenszel.hu

Igazán csalafinta húzás volt, hogy a korábbi “egészségügyi vészhelyzet” (COVID) idején az operatív törzs döntéseinek jegyzőkönyveit a háborús vészhelyzetre hivatkozva nem adták ki. Persze visszamenőleges hatállyal!!!

Ami ennél is ocsmányabb – szerintem a hazaárulással egyenlő – a háborús vészhelyzetre hivatkozva írta alá Orbán azt a rendeletet, amely szerint a környezetszennyező – például akkumulátorgyártó cégek megúszhatják a büntetést. Így nem kell üzembezárástól, bírságtól tartaniuk a környezetvédelmi előírásokat semmibe vevő vállalatoknak.

Az egész Orbán-féle vészhelyzeti bohóckodásnak egyetlen oka van: ezzel a hivatkozással minden korrupciónak szabad utat adhat. Tacitus óta tudjuk: “Minél korruptabb az állam, annál több a törvény.”

Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide! Ha szeretsz főzni, társoldalunkat, az EllenLábas csatornát ajánljuk: olcsó, kiváló receptekért látogass el oda is!

loading...