Krausz Gábor úgy lefeküdt a Fidesznek, mint Győzike

Krausz Gábor fideszes mantrákat zeng.
fotó: ellenszel.hu

Krausz Gábor olyan interjút adott, amelyben lágy vajként olvad össze a Fidesz propagandájával. A szilveszteri malac helyett az ő szájából lóg ki a narancs.

A Mandiner készített alákérdezős interjút Tóth Gabi exével, ahol már a kérdések is arról szóltak, hogy ez a kormány mennyire családbarát és tökéletes. Krausz Gábor pedig jófiú volt, a válaszait épp úgy fogalmazta meg, ahogy azt a Fidesz sajtóosztályán szokták. Dicsérte a kormányt, a nyugati városokat pedig a fideszes mantrába illően pokolinak festette le.

Idézünk az interjúból egy kis részt: „Most voltam Bécsben, ahogy látom, elég durva a helyzet. Gyerekkoromban sokat jártam kint a rokonainknál, és az osztrák főváros ma már cseppet sem hasonlít az akkori önmagára. A belvárosban laktam, és őszintén szólva nem mertünk sétálni a parkban, olyan helyzetet tapasztaltunk. Kilenc évet éltem Londonban, így tudom, hová tud fajulni a nagy multikulti. A sokszínűség, az, hogy turistaként Londonban egy utcán belül fel tudod fedezni a teljes Közel- és Távol-Kelet gasztronómiáját, egy darabig izgalmas tud lenni. De egészen más helyzet, amikor ennyire látványosak és érzékelhetők a kulturális különbözőségek. A folyamatot lehet lassítani, de látva, mi történik Párizsban, Brüsszelben, Bécsben, Berlinben, Londonban, nem gondolom, hogy visszafordítható lenne.”

Krausz Gábor zöldségeket beszél

Krausz Gábor szerint Bécs borzalmas város.
A pokoli Bécs.

Javasoljuk Krausz Gábornak, hogy menjen ki a Blaha Lujza térre, ott is elég durva a helyzet. Vagy menjen el kicsit beljebb, a VIII. kerületbe, és nézze meg, hogy Iványi Gábor intézményei miként próbálják az iszonyú mértéket öltött szegénységet mérsékelni! Húzzon le Borsodba, és főzzön egy bográcsgulyást azoknak a kisgyerekeknek, akik a „családbarát” kormány áldásos működése okán még soha életükben nem ettek húst!

Bécs, Brüsszel, Berlin, London és Párizs lennének a negatív példák? Ezek a városok jól működnek, sokféle ember lakik mindegyikben, nem véletlenül. Dolgoznak, mert a munkájuk ér is valamit. Tudja vajon Krausz Gábor, hogy hány magyar vándorolt ki a kedvenc kormánya miatt, hogy a felsorolt városok valamelyikében találja meg a boldogulását?

A magyar valóság.
MTI-fotó: higiéniai szegénység Magyarországon.

Na, nekik elmagyarázhatja, hogy mennyire családbarát és „bátor” ez a kormány. Azt is mesélje el, hogy az osztrák autópálya-matrica miért kerül jóval kevesebbe, mint a magyar! A magyar átlagkeresetet és Európa legnagyobb inflációját is hasonlítsa össze az általa borzalmasnak bemutatott városokéval!

Nem tudjuk, hogy állami finanszírozásra, vagy luxus étteremre hajt-e a séf, de az biztos, hogy úgy feküdt le a Fidesznek, ahogy a volt felesége. Akinek egy csöpp esze van, szánja őket, mintha csak Győzikét látnánk.

Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide!

loading...