Szélerőmű: túl sok lett az áram a lengyeleknél, nálunk tilos építeni

Hat tulajdonság indokolja, hogy nem alkalmas politikusnak Orbán.
fotó: ellenszel.hu

Lengyelországban olyan sok áramot termeltek a szélerőművek, hogy a fölösleget más országokba kellett irányítani. Magyarországon pedig 2011 óta nem épült szélerőmű, mert azt érthetetlen okokból (a Putyin iránti szeretetből) megtiltották.

A Vakmajom blog hívja fel a figyelmet arra a hírre, mely szerint a lengyelek nagyot mentek a szélerőműveikkel.

A közelmúltban tapasztalt magas szélenergia-termelés komoly kihívások elé állította az energetikai szakembereket. A meleg ünnepek miatt az energiaigény rendkívül alacsony volt, míg a rendszerben túl sok áram halmozódott fel. Sürgős szükség volt nagy mennyiségű energia-kivitelre a szomszédos országok felé, és néhány óráig a szélerőműveket le is kellett kapcsolni.

Az energetikusok szerint ilyen napokból egyre több lesz. Ezúttal Németország, Szlovákia és Ukrajna felé kellett irányítani a felesleges áramot. Ez persze egyelőre csak anomália, mert a megújulók súlya még csak 20% az energiamixben, de mivel 2030-ra ezt 70%-ra (!) kívánják emelni, és az új kormány tovább lazít a szélerőművek telepítésének engedélyezésén is, tehát a magántőke megindulhat a szegmensbe, a jövőben egyre gyakrabban fordulhat majd elő efféle átmeneti energiabőség, hogy több van, mint amennyit el tudnak fogyasztani, ami persze nagyon lenyomja az árakat – írja a Vakmajom.

A szélerőmű járható út a fenntartható energiában, de Orbán hallani sem akar róla

A képen szélerőmű látható.
MTI-fotó

Magyarországon az a felettébb különös helyzet állt elő, hogy nálunk 2011 óta nem épült szélerőmű.

Mi ennek az oka? Kezdetben állítólag azért, mert egy miniszteri rendelet olyan feltételeket szabott meg, amelyeknek a kereskedelmi forgalomban kapható szélturbinák nem feleltek meg.

2016-tól pedig azért, mert a Fidesz-kormány hozott egy olyan rendeletet, ami gyakorlatilag ellehetlenítette, és máig lehetetlenné teszi a turbinák telepítését. Na és hogy miért? Senki nem tudja, és aki esetleg tudja, az nem árulja el.

Noha tudjuk az igazságot: Orbánnak és rendszerének nem a magyar energiaellátás biztosítása a fontos. Egyetlen szempont vezérli: Putyinnak megfelelni bármi áron, hiszen a nagy barátság nagy zsebpénzt hoz. Mostanra már olyan áldásos helyzetben lehetnénk, mint Lengyelország. Ehelyett épp akkugyárakat meg paks 2-t építjük, a rezsi ára pedig egyre nő. Nekünk ezt intézte a kormányunk.

Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide!

loading...