Ennyi hó fog esni a napokban

Készítsétek a bárkát: mediterrán ciklon mossa el a tavaszt - özönvíz és hó közelít

Ennyi hó fog esni a napokban.

Egyre többfelé váltja majd havazás az esőt, az erős. Az Időkép szerint a viharos szélben pedig sokfelé kavaroghatnak a levegőben a hópelyhek, hófúvás is kialakulhat.

A hétvége időjárását egy mediterrán ciklon határozza meg. Szombaton még csak esőre, záporokra kell számítani, de vasárnap nyugat, északnyugat felől egyre többfelé váltja majd fel az esőt átmenetileg ónos eső, illetve havas eső, valamint havazás. Ezzel együtt vasárnap erős hidegbetörés kezdődik, így hétfőre az egész országot fagyos levegő árasztja el. Emiatt a hétfői napon ahol lesz csapadék, az mindenhol hó formájában fog hullani. Hétfő délután, este észak felől szakadozni kezd a felhőzet, és kedden szinte mindenhol kisüt hosszabb időre a nap, de délen és délnyugaton lehetnek még erősebben felhős körzetek a nap első felében, és helyenként délen még szállingózhat a hó a reggeli órákban, majd napközben csapadék már sehol sem várható.

Vasárnaptól kedd reggelig egyre több tájegységünkön fog havazni, de csak a nyugati, a délnyugati és néhol a déli tájakon, valamint a Dunántúli-középhegységben számíthatunk több centiméternyi friss hóra,

helyenként akár 5 centiméternél vastagabb hótakaró kialakulása sem kizárt.

Máshol viszont csak lepel, illetve legfeljebb 1-3 centiméternyi hó hullhat.

A szél is egyre többfelé feltámad, így a havazással érintett tájakon az erős, viharos széllökések hófúvást is okozhatnak.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...