
Varga Ferenc, a DK bér-és munkaügyi árnyékminisztere Makón járt utána a Continental gyárban történteknek. Ez az a vállalat, ahonnan magyar dolgozókat rúgtak ki a 150 indonéz vendégmunkás miatt. A vendégmunkásokat fideszes munkaerő-közvetítők vettek fel, és a több mint 20 éve a gyárban dolgozó, most kirúgott magyarok tanítottak be.
Mucsi Tamás, a DK makói elnöke, önkormányzati képviselője a riportban elmesélte: a makói gumiipari szakszervezet titkárával történt egyeztetésből is kiderült: saját állományból csak a kölcsönzött munkavállalók után lehetett volna elbocsátani a dolgozókat, ehelyett olyan tisztességtelen módon rúgták ki a magyar munkavállalókat, hogy a leépítés tényét ráadásul a dohányzókban kitett faliújságban közölték velük.
„Ami ennél is szörnyűbb, hogy megfélemlítés zajlik a gyárban, hiszen nem egyszerre közölték a felmondás tényét. Naponta csak két-három embert hívtak fel az irodába, így az elbocsátások végére tapintható volt a feszültség a gyárban” – fogalmazott Mucsi Tamás.
A DK-s politikus hozzátette: a Continental szomszédságába éppen egy kínai gyár érkezik, ahova olyan HR-est kerestek, aki külföldi munkavállalók foglalkoztatásában jártas, így a helyiek attól is tartanak, hogy konténerszállókat fognak felhúzni a közelükben.
Varga Ferenc szerint az Orbán-kormány az elmúlt 13 évben tudatosan alacsonyan tartotta a magyar emberek bérét. Ahelyett, hogy megpróbálták volna hazacsábítani a külföldre vándorolt fiatalokat. Mucsi Tamás azt is elmondta a riportban: az Orbán-kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt több cégtől is bocsátottak el embereket Makón. Így a most kirúgott magyar dolgozóknak sincs sok esélyük más munkát találni a közelben.
Ez a helyzet pedig további kivándorláshoz vezethet a közeljövőben.
Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide! Kövess minket a Facebookon is!