
A kormány zárja a kapukat, kongatják a vészharangot.
„Akik belekezdtek a napelemes beruházásba – ahol pályáztak, vagy csak igénybejelentés történt – mindenképpen valósítsák meg, mert a korábbi feltételeknél csak rosszabb jöhet” – így értékelte az Indexnek Mokry Tamás, a Tiszta Energiák ügyvezetője azt, hogy a hetekben egyértelmű lett: a bruttó elszámolásban az MVM 5 forint/kilowattóráért veszi meg a termelőtől az áramot.
A lap kérdéseire válaszul az Energiaügyi Minisztérium egyértelműen megírta: „a legkorrektebb árazás az, ha az MVM ugyanannyiért veszi az áramot egy napelemes termelő magánszemélytől, mint amennyiért egy lakossági felhasználó számára biztosítja, mondjuk, a paksi atomerőmű által termelt villamos energiát. A napelemes beruházások megtérülésében az átvételi ár fontos tényező ugyan, de nem az egyetlen szempont”.
Ebből az következik, hogy a bruttó elszámolásban az állam 5 forint/kilowattóráért veszi majd meg az áramot a napelemesektől.
Mokry Tamás úgy véli, ez alapjaiban rendezi át a napelemekkel kapcsolatos megtérülési időt. Az alábbi kép körvonalazódik: ha azt feltételezzük, hogy a rezsicsökkentés miatt a vételezett áramért 50 forintot fizetünk – súlyozott átlaggal, ahol 2520 kilowattóráig 36 forintért vesszük –, akkor jól látható a tízszeres különbség. És ez nagyjából reális egy normál méretű napelemes rendszer esetén, amelyet egy négy fős család számára alkalmas házban helyeztek el – a helyben fogyasztott mennyiséget 20-30 százalék között becsültük, a maradék kitáplálásra került.
A Tiszta Energiák ügyvezetője szerint jelentősen csökken a mozgástér, így három igazi lehetőség maradt a bruttó elszámolásba kerülőknek:
- Akkumulátoros rendszerek telepítése: ezzel alapvetően az a probléma, hogy nagyon költséges. „Így az ilyen rendszerekhez szükséges további támogatásokat elérhetővé tenni”.
- Az okosotthon-rendszerek kialakítása is drága, ugyanakkor a szakértők egybehangzó véleménye szerint érdemes lesz erre fókuszálni, hiszen annál jobb, minél inkább azonos időszakra esik a termelés és a fogyasztás.
- Végezetül az energiaközösségek.
Az 5 forintos árral az a probléma, hogy ha a napelemes visszatáplál, jelentősen emelkedik a megtérülési idő. Ugyanakkor az energiaközösség több energiát fogyaszt, így könnyebb azonnal felhasználni a megtermelt áramot.
Mokry Tamás azonnal kiábrándító választ adott:
az energiaközösségeket meg lehetne csinálni aggregátoron keresztül. Ehhez viszont szükség van az együttes ellátás lehetőségét is biztosítani. Az energiaközösségeknek jelenleg nincs meg a jogi kerete, reméljük, ősszel a parlament elfogadja az ehhez szükséges szabályozást. Szerintem is ennek van igazán jövője, ugyanakkor jelenleg kivitelezhetetlen, mivel nincs meg a szükséges jogszabályi környezet.
Jó példa erre a társasházaknál megfigyelhető elszámolás: itt a közösség csak a közös helyiségek elszámolásában veheti figyelembe a megtermelt áramot, amelyek egy villanyórán vannak.
Be kell fejezni a megkezdett beruházásokat
„Ha azt szeretnék a döntéshozók, hogy legyen folyamatos fejlődés az iparágban, szükség lesz további támogatásokra. Eddig tényleg mesterségesen növekedett a szektor – számos cég átváltott napelemekre, amely előtte akár klímát szerelt –, ám ha bevezetik az 5 forintot, akkor gyakorlatilag a lakossági üzletágat lenullázzák” – hívta fel a figyelmet Mokry Tamás, aki szerint azt is érdemes kiemelni, a vállalati szektor, ahol a termelés egyszerre zajlik a felhasználással, kifejezetten jól járt: itt vannak olyan beruházások, amik PÁR év alatt megtérülnek. Ezt a piacot viszont egy életszerűtlen szabályozás nehezíti.
A Tiszta Energiák ügyvezetője szerint ez már csak azért is igaz, mert a családi házaknál hiába kezd elérhetővé válni a technológia az energiatárolásra, pokolian drága. Természetesen minél több energiatárolásra képes egy akkumulátor, annál drágább. Így a fogyasztás és termelés közötti eltérés könnyebben kiegyensúlyozható, de nézzük meg konkrétabban: egy családi ház tetején nyáron egy nap alatt akár 70 kilowattórát is lehet termelni.
Ennek a 70 százaléka elveszne, illetve 5 forintért lenne értékesítve, ha nem lenne tárolás. Ebben az esetben a rendszerhez kellene legalább 50 kilowattóra tároló-kapacitás, ugyanakkor egy normál ház nem is tudna mit kezdeni este sem ezzel az energiamennyiséggel. Kivéve a téli időszakot, amikor viszont fűtésre egy hideg napon még kevés is ennyi energia.
„Azt tudom tanácsolni mindenkinek, ha már belekezdett bármilyen formában ebbe a projektjébe, tehát a 100 százalékos támogatásokra pályázott vagy az igénybejelentés megtörtént szeptember 7-ig, mindenképpen fejezze be a rendszer telepítését. Minden feltétel a továbbiakban várhatóan csak rosszabb lesz” – mondta Mokry Tamás, a Tiszta Energiák ügyvezetője.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!