Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Megalázó helyzetbe hozták Szijjártót New Yorkban

Szijjártó sajtótájékoztatóit kijelölt dolgozókkal töltötték fel.

Megalázó helyzetbe hozták Szijjártót Amerikában.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a republikánusokhoz, sőt, azon belül is a Trump-párti táborhoz húzó amerikai Newsmax tévécsatorna vendége volt New Yorkban – írja a Telex. Többnyire olyan dolgokról beszélt, amit az itthoni kormányközeli csatornákon is rendszeresen elmond. Ilyen például, hogy blokkokra kezd oszlani a világ, és ez nagyon rossz szerinte.

Ekkor azonban a műsorvezeő megkérdezte tőle, hogy az orosz és belarusz külügyminiszter mellett beszél-e a másik oldal képviselőivel. Tehát az ukrán vagy például a brit nagykövettel. A Telex szerint erre a magyar külügyminiszter tereléssel reagált.

Műsorvezető: Az országok, amiket megnevezett, Belarusz, Oroszország, akikkel beszélt… Ön beszél azokkal is, akik a vita másik oldalán vannak, mint például Ukrajna külügyminisztere vagy az Egyesült Királyság külügyminisztere? Úgy értem, úgy tűnik, hogy azokkal beszél, akik a helyzet azon oldalán állnak, és ahhoz, hogy egy komoly vita folytatódjon, beszélnie kell a másik oldal embereivel is.

Szijjártó Péter: Persze, nyilvánvalóan teljesen igaza van. Mivel az európai külügyminiszterek találkoznak havonta egyszer, lehetőségünk van arra, hogy rendszeresen beszélgessünk egymással, de úgy gondolom, hogy beszélnünk kell azokkal is, akik az Európai Unión kívül vannak. Természetesen az ukránokkal folyamatos a kapcsolat, hiszen szomszédok vagyunk. Mi Magyarországon az ország történetének eddigi legnagyobb humanitárius akcióját hajtottuk végre, több mint egymillió menekültet fogadtunk be Ukrajnából, jelenleg pedig több mint 5000 ukrán gyerek van, akiket magyar iskolákba és óvodákba írattak be.

A valóság az, hogy az EU-s vezető kormánytagok közül egyedüliként a háború kitörése óta sem ő, sem Orbán Viktor nem járt Kijevben. Nem tárgyaltak hivatalos találkozón az ukrán külügyminiszterrel, de még az amerikai külügyminiszterrel sem – írja a lap.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...
About Jabronka István 4332 Articles
Jabronka István az Ellenszél kiadója és szerzője. Közéleti, politikai és társadalmi témákról ír. A kiadásért egyéni vállalkozóként felel. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu.