Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem – mormolják a katolikusok egy szentmise folyamán. Ilyenkor a jelenlévő, főként idős nagymamák és nagypapák felereszkednek a térdelő pozíciójukból, majd megvallják, hogy bűnösök.
„Mea culpa, mea culpa, mea máxima culpa” – így szól latinul az idézet, mely szerint mindenről mi tehetünk, még arról is, amiért állítólagosan már meghalt értünk valaki. A kereszténység lényege a bűntudatkeltés önmagunkban, de mindenekelőtt másokban. Mi történik, ha mégis hibázunk a vétkeink megvallása ellenére is? Lehetnek-e az unokájukat szerető nagyszülők bűnösök, akiknek térden állva kellene könyörögniük egy ledolgozott élet után, hogy a szertartás után örömmel ölelhessék kebleikre unokáikat?
Azok a mostanra sokat látott, idős emberek, akik egész életükben küzdöttek, és próbálták az embertelen rendszerek pokla elől megvédeni családjukat lehetnek-e bűnösök bármiben is? Maximum (culpa) abban, hogy a katolikus egyház kirázná belőlük a szuszt is. Csak csengessék ki az egyházadót, a jelenlétük és a népszavazáson adott válaszuk pedig indokolja az állami támogatását a nagy Anyaszentegyháznak.
Én vétkem, nem kertelek, elmondom nektek
Bevallom, szégyen rám nézve, hogy nemrégiben jött csak szembe velem Erdős Virág megzenésített verse. Azért érzek bűntudatot, mert eddig nem hallottam. Azért NEM érzek bűntudatot, mert próbálok rajta javítani. Nem csak azon, hogy terjesztem a dalt/verset, hanem magamon is általa.
Bűnös vagyok, mert a dal számos pontján én is magamra ismertem. Ti magatokra ismertek? Hajlandóak vagytok felelősséget vállalni olyasmiért is, amit „gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással vétkeztetek?”
Íme a dal, ha tetszett, osszátok meg, hogy más is láthassa, és gyónhasson általa:
További cikkeinkért kattints ide! Ha unod a politikát, és inkább főznél velünk valamit, az EllenLábas csatornát ajánljuk!