
Furcsa szavazás volt minap a Fővárosi Közgyűlésben. A Demokratikus Koalíció és Baranyi Krisztina együtt szavazva akadályozta meg, hogy Karácsony Gergely – a Fidesz, az MSZP és a Momentum voksaival – Garancsi Istvánhoz juttasson fontos budapesti hirdetőoszlopokat.
A 444.hu foglalta össze a különös történetet.
A Fidesz 2012-ben betiltotta az út menti oszlopokra kihelyezhető reklámokat. Az emiatt csődbe menő céget Garancsi István, Orbán egyik oligarchája vásárolta fel, és láss csodát, a Fidesz mégis engedélyezte az oszlopokra lógatott reklámtáblákat. Garancsi ingyen használta a felületeket.
Idén lejárt Garancsiék szerződése, a Főváros pedig új pályázatot írt ki, amelyre csak Garancsiék jelentkeztek. Karácsony Gergely azzal próbálkozott, hogy ha már Garancsi nyer, emelnek az áron, és ne lehessen politikai hirdetést kitenni. Furcsa, hogy a főpolgármester így már odaadhatónak gondolta a Fidesznek a 44 000 hirdetési felületet, mindezt az önkormányzati és európai parlamenti választások előtt.
Máshogy gondolta ezt a DK és a ferencvárosi polgármester ugyanis nem szavazta meg a Karácsony-Garancsi paktumot – amúgy az MSZP és a Momentum áldását adta rá – és persze, a Fidesz is. Baranyi Krisztina ki is írta, hogy „Nem úgy ébredtem ma, hogy a DK lesz az egyetlen mögöttem álló párt abban, hogy megakadályozzuk a NER érdekeinek kiszolgálását a Fővárosi Közgyűlésben.”
De még sincs happy end.
Az Orbán-kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva rendeletilg úgy döntött, hogy érvényben tartja Garancsiék lejárt szerződését a Fővárossal.
És még mindig nincs vége.
Pintér Sándor körei új, további kamerákat akartak felszerelni a fővárosi oszlopokra. A személyiségi jogok miatt is aggályos nyomulást a Fidesz, az MSZP és a Momentum megszavazta. Ezt is a DK és Baranyi akadályozta meg.
További cikkeinket itt olvashatod.