
Az egész Fidesz bocsánatkérését várják egy pedofil-ügy miatt, amelyben most született jogerős ítélet.
Évek óta folyik már a jogi csatározás a korábbi óbudai polgármester, a fideszes Bús Balázs, és a párbeszédes Szabó Tímea között egy óvodai pedofilügyben. Ez kapott egy újabb fejezetet a napokban, ahogy az az ellenzéki képviselő vasárnapi Facebook-bejegyzéséből kiderült.
Az ügy
2019-ben kiderült, hogy az egyik III. kerületi óvodában egy korábban ott dolgozó óvónő éveken át pornográf felvételeket készített a rá bízott gyerekekről, amelyek később a darkwebre is kikerülhettek. Az ügy nagyobb nyilvánosságot csak azután kapott, hogy a 2019-es önkormányzati választások után az ellenzéki Kiss László vette át az irányítást Óbudán. Az ellenzéki vezetésű önkormányzat később azt kommunikálta, hogy
Bús Balázs polgármesterként tudhatott a pedofilügyről, de a közelgő választások miatt abban volt érdekelt, hogy a dolognak le legyen visszhangja, ezért inkább eltusolta azt.
Ezeket a vádakat vágta Bús fejéhez Szabó Tímea 2020 októberében. Bús Balázs rágalmazás miatt büntetőfeljelentést tett és polgári peres eljárást is indított Szabó ellen. Januárban az első- majd a másodfokú ítélet is az ellenzéki politikusnak kedvezett. Szabó bejegyzéséből kiderült: a polgári peres eljárásban is hasonló eredménnyel született jogerős döntés.
Nekem van igazam, igenis meg lehet fogalmazni politikai és morális értékítéletet a nagy nyilvánosság előtt is egy olyan emberről, aki III. kerületi polgármesterként eltitkolt egy gyerekek ellen elkövetett borzalmas szexuális bűncselekményt
– kommentálta Szabó Tímea a Fővárosi Ítélőtábla döntését.
A Párbeszéd politikusa szerint Búsnak mielőbb bocsánatot kellene kérnie a bántalmazott gyerekektől, a szülőktől, az óvodai dolgozóktól és Óbuda-Békásmegyer egész közösségétől. Továbbá az óbudai fideszes csapattal együtt azonnal vissza kellene vonulnia a közélettől. Bejegyzése végén a nagyobbik kormánypárt egészének is üzent Szabó:
Az egész Fidesz szégyellje magát, hogy kitalált óvodai LMBTQ-hergeléssel foglalkozik, amikor pedig valóban fel kellene lépni a gyerekek védelmében, akkor hallgatnak. Várom az egész Fidesz, főleg az óbudai Fidesz bocsánatkérését az ügyben – írta Szabó.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!