
Az LMP és a Párbeszéd korábbi polituksa, Kaltenbach Jenő keményen kiosztotta a Gyurcsány-fóbiás liberálisokat. Kaltenbach Jenő a Facebook-on tette közzé gondolatait.
„A budapesti liberálisok, egykori SZDSZ szavazók egy része masszívan őrzi a Gyurcsány-fóbiáját, amely talán az egykori közös kormányzás idejéből ered. Leszektázzák a DK-t, miközben pont ők viselkednek huzamosabb ideje úgy, mint egy, a saját rögeszméi által foglyul ejtett szekta tagjai.
Jellemző, hogy ez annyira elhomályosította a látásukat, hogy beleestek a Márki állította csapdába. Mert az egyetlen ami fontos volt nekik, az Dobrev győzelmének akadályozása volt.
Ez a rögeszme oly mértékben hatalmába kerítette őket, hogy azt sem bánják, hogy e szektás magatartásuk pont az általuk gyűlölt Orbán-banda malmára hajtja a vizet.
Eközben, érthetelen módon magukat a szellemi elitnek, IQ bajnokoknak tartják. Ami persze úgy általában még igaz is lehetne, ha a fent említett szélsőséges érzelmek nem tennék számukra lehetelenné az értelmes gondolkodást.
Nem szokatlan ez persze errefelé, mert a magyar társadalom jelentős részének keleties beállítottságával szinkronban van, hogy a ráció és az emóció csatájából sokszor utóbbi kerül ki győztesen.
További cikkeinkért kattints ide.